A Bosch növeli idén magyarországi munkavállalóinak számát

2014. február 10. Beruházás | Autóipar

Létszámbővítést tervez az idén 2 miskolci gyárában, valamint Hatvanban és Budapesten is a Bosch cégcsoport, amely több állásbörzén is várja az érdeklődőket a következő hónapokban – közölte február 9-én az MTI.

Amint a cég közleményében emlékeztetett rá, tavaly novemberben jelentették be, hogy 2014 második felétől a svájci Solothurnból Miskolcra telepíti a Bosch a faipari elektromos szerszámok gyártását, valamint fejlesztésének egy részét. Ennek köszönhetően 2016 végéig összesen 320 új munkahely jön létre a gyárban. A miskolci autóipari gyárban is kismértékű létszámbővülés várható az idén a korábban megkezdett, 2014-ben is folytatódó beruházások eredményeként. Ennek része, hogy a cégcsoport ide telepíti át az önindítógyártás egy részét németországi, hildesheimi gyárából – hangsúlyozta a cég.

A Bosch célja, hogy a hatvani gyár – amely a cégcsoport autóelektronikai üzletágának legnagyobb gyártóközpontja a világon – továbbra is megtartsa vezető szerepét. A közel maximális kapacitáson működő gyárban a hatékonyság növelése érdekében kisebb átszervezés is lesz, amelynek köszönhetően 2014-ben is nő az itt dolgozók száma. Emellett a Budapesti Fejlesztési Központ dinamikus, több éve tartó fejlődése is további létszámbővülést feltételez: a kutatóközpont munkatársai közé hamarosan megérkezik az 1000. fejlesztőmérnök – áll a közleményben. A Bosch a következő bő 2 hónapban több állásbörzén is jelen lesz, hogy munkatársakat toborozzon és információt nyújtson az érdeklődőknek – mondta Nagy Anikó, a magyarországi Bosch csoport országos HR-igazgatója.

A Bosch 1899 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős vállalatcsoport, Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett. A 2012-es üzleti évben a cég teljes forgalma 594 milliárd forint, magyarországi forgalma – amelybe nem tartoznak bele a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységek – 133 milliárd forint volt. A magyarországi Bosch csoport 2013 elején 8500 munkatársat foglalkoztatott.

MTI