"szállítmányozás" cimke cikkei:

Irányvonatokat indít az Ekol Kft.

Az Ekol Logistics Kft. 2017-ben második olyan projektjét indítja el, amellyel úttörőnek számít a magyar logisztikai és szállítmányozási piacon. Áprilisban az első közvetlen teherszállító vonat érkezett Kínából Magyarországra a cég szervezésében, szeptember 2-án pedig az első intermodális irányvonat Budapestről a németországi Kölnbe. Ezzel az Ekol Logistics Kft. az első magyar logisztikai szolgáltató, amely saját szervezésben üzemeltet közvetlen irányvonatot.

A DB Schenker szállítja az Ezüst Nyilakat a Hungaroring-re

A DB Schenker szállítási szakemberei ott lesznek a helyszínen, a Hungarian Grand Prix kialakításánál, visszatartva a lélegzetüket, mialatt az Ezüst Nyilakat figyelik a Hungaroring körül. DB Schenker a Mercedes-AMG Petronas Motorsport hivatalos logisztikai szolgáltatója és felelős minden európai Grand Prix hétvége logisztikájáért – áll a DB Schenker július 10-én megjelent közleményében.

A Raben Group átveszi a németországi Busse Logistik irányítását

Múlt hét végén a Raben Group szerződést írt alá a Kasselben található Busse Logistik felvásárlásával kapcsolatban. A vállalat több mint 140 munkatársat foglalkoztat, és belföldi, illetve nemzetközi szállítmányozási szolgáltatásokat kínál. Ez az akvizíció a vállalatcsoport hosszú távú fejlesztési tervének része a német piacon, és a trösztellenes hatóságok jóváhagyását követően fejeződik majd be.

A Raben 20%-os részesedést szerez a SITTAM Italy vállalatban

A Raben 20%-os részesedést szerzett a Milánó közelében található, cornaredoi székhelyű és központú SITTAM vállalatban, mely piacvezető pozíciót tölt be a nemzetközi közúti, tengeri és légi gyűjtőszállítmányozás olasz piacán. Ezzel a részesedésszerzéssel a Raben a vállalatok közötti, erősödő partneri kapcsolatot kívánja megszilárdítani – áll a vállalat április 21-én megjelent közleményében.

A lengyel EKÁER

Lengyelországban is bevezetésre került a közúti szállítmányokat bejelentő és megfigyelő rendszer (SENT – a magyar EKAER megfelelője). A lengyel parlament elfogadta az erre vonatkozó törvényjavaslatot és a lengyel köztársasági elnök március 31-én aláírta a közúti áruszállítás ellenőrzésére létrehozott rendszerről szóló törvényt, amely 2017. április 3-án került kihirdetésre. A törvény 14 nappal később, április 17-én lép hatályba, kivéve azon rendelkezéseket, amelyek a törvény előírásainak megszegéséért kiszabott büntetésekre vonatkoznak. Ezek 2017. május 1-től lépnek életbe.

Cégfelvásárlás

A UPS (NYSE: UPS) január közepén bejelentette, hogy felvásárolja az egyesült királyságbeli Freightexet, mely FTL és LTL szolgáltatást egyaránt biztosító, specializált és hűtött közúti fuvarozással foglalkozó vállalat. Az akvizíció révén a UPS belép az Európában is egyre növekvő közvetített közúti 3PL (third party logistics) szállítmányozási piacra a Freightex meglévő ügyfél- és alvállalkozói körére alapozva.

A Waberer's lett a Prologis Park Budapest-Sziget legnagyobb bérlője

A Prologis, Inc., a világ vezető logisztikai ingatlanvállalata a november 21-én bejelentette, hogy bérleti szerződést kötött 13 800 négyzetméterre, és további 21 000 négyzetméter fejlesztésébe kezd a Prologis Park Budapest-Sziget területén a Waberer’s részére.

Újabb eredményes negyedév

A Waberer’s International Zrt. („Waberer’s”) 2016 első kilenc hónapjában folytatta a cég több évtizedes sikertörténetét, és gyorsította növekedésének ütemét – áll a cég november 10-én kiadott sajtóközleményében. A társaság kezelte a menekültválság negatív hatásait, sikeresen alkalmazkodott a Brexit bejelentését követő piaci sokkhoz, és meghozta a szükséges intézkedéseket a Nyugat-Európában tapasztalt versenykorlátozó lépések miatt. A negyedév működésének minden fontos teljesítménymutatója azt támasztja alá, hogy a társaság a megfelelő válaszokat adta a fuvarpiaci verseny kihívásaira.

A DB Schenker szállítja az Ezüst Nyilakat a Hungaroringre

A DB Schenker szállítási szakértői is ott lesznek a vasárnapi Magyar Nagydíjon és lélegzet visszafojtva figyelik az Ezüst Nyilak száguldását a Hungaroringen – áll a vállalat július 21-én megjelent közleményében.

A DB Schenker több millió euro értékű szerződést kötött a uShip online fuvarbörzével

A DB Schenker több milliót fektetett a digitális jövőbe azzal, hogy ötéves exkluzív együttműködési megállapodást írt alá az egyesült államokbeli uShip online fuvarbörzével. Az együttműködés célja, melynek értéke tízmilliókban mérhető, az, hogy új digitális innovációkkal segítsék a küldemények hatékonyabb és gyorsabb szállítását, így javítva az ügyfeleknek és üzleti partnereknek nyújtott szolgáltatások minőségét – áll a DB Schenker július 12-én megjelent közleményében.

Újabb akvizíció a német piacon

A Raben Group a Scheffler Spedition felvásárlását tervezi. Az ügylet végrehajtásához jelenleg a trösztellenes hatóságok végleges jóváhagyására várnak – áll a június 22-én kiadott sajtóközleményben.

Prágából Perth-be a világ legnagyobb repülőgépén

A DB Schenker egy Antonov-225 Mryia géppel szállított 117 tonnás generátort Ausztrália nyugati partjára.

Pozitív mérleg

A Gebrüder Weiss nemzetközi szállítmányozási és logisztikai vállalat a 2015-ös üzleti évben túlszárnyalta előző évi eredményét, és sikeresen terjeszkedett több feltörekvő piacon és ágazatban. A konszern az előzetes adatok alapján 1,28 milliárd euró forgalmat ért el, ami az előző évhez képest 3%-os növekedést jelent (2014: 1,24 milliárd euró) – áll a cégcsoport március 16-án kiadott sajtóközleményében.

Kölnben alapított újabb leányvállalatot Európa komplett rakomány specialistája

Tovább bővíti európai leányvállalati hálózatát a Waberer´s International, Európa komplett rakomány (FTL) specialistája. A Waberer’s Deutschland GmbH a Köln melletti Hurthban kezdte meg működését, közel számos, a Ruhr és a Rajnai iparvidéken termelő kapacitásokkal rendelkező megbízójához. A Waberer’s International járművei a német piacon átlagosan 6500 telephelyen rakodnak rendszeresen, ahol hetente átlagosan két és félezer rakodást végeznek annak érdekében, hogy eljuttassák a német árukat európai uniós piacaikra. Tavaly a Waberer’s fuvarozási és szállítmányozási tevékenységével több, mint 2 millió tonna árut juttatott el Németországból az unió más országaiba és azokból Németországba – áll a vállalat március 4-én megjelent közleményében.

Új ügyvezető a DHL Express élén

A DHL Express Magyarország ügyvezetői feladatait Bándli Zoltán veszi át március 1-jétől – közölte a társaság február 29-én.

2015 legjobb logisztikai beszállítója lett a BI-KA Logisztika Kft.

Az előző évinél 620 millióval, 11%-kal nagyobb, 5,9 milliárd forintot meghaladó nettó árbevételt ért el tavaly a BI-KA Logisztika Kft., a vállalat ezzel tovább erősítette a szállítmányozási és logisztikai szektorban betöltött szerepét – közölte a vállalkozás ügyvezetője február 4-én.

Új elosztóközpontot nyit a FedEx Express

A FedEx Express új észak-európai elosztóközpontot nyit a koppenhágai repülőtéren, így az ügyfelek már Dániában és más észak-európai országokban is élvezhetik a gyorsabb szállítás, valamint a könnyebb hozzáférés előnyeit.

Maltacourt-iroda a debreceni repülőtéren

A Maltacourt csoport az első speditőr vállalat, amely irodát nyitott a debreceni repülőtéren, megtörve ezzel a légi szállítmányozás Budapest-centrikusságát.

A Raben Germany a Weisshaupt akvizíciójával erősíti üzleti pozícióját

A Raben Group bővítette működési területét Németországban: az illetékes kartellhatóság jóváhagyásával a Raben felvásárolja az albstadti (Baden-Württemberg) székhelyű, Weisshaupt néven működő szállítmányozó vállalatot – áll a Raben október 27-én megjelent közleményében.

Új raktárépület nyitását tervezi a GW Magyarország Kft.

A Gebrüder Weiss (GW) Magyarország Kft. új raktárépületet nyitna Dél-Magyarországon, mert kiemelkedő fejlődési lehetőséget lát a kelet-közép-európai régióban, és azon belül Magyarországon – mondta az osztrák érdekeltségű szállítmányozási és logisztikai vállalat ügyvezető igazgatója szeptember 17-én Budapesten.

A Gebrüder Weiss behálózza teljes Kelet-Európát

A Gebrüder Weiss Kft. a világ egyik legnagyobb szivattyúgyártója, a dán Grundfos magyarországi gyárainak alapanyagellátási logisztikájának, illetve a hazánkban előállított késztermékek 16 országba történő kiszállítási feladatainak ellátására központi logisztikai raktárat működtet – áll a Gebrüder Weiss július 28-án megjelent közleményében.

Jelentős az érdeklődés a nehézgépjármű-vezetőképzés iránt

Nagy az érdeklődés a kormány által támogatott nehézgépjármű-vezetőképzés iránt, amit az is mutat, hogy pénteken 10-15 óra között már 1022-en jelentkeztek arra az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára július 17-én az M1 aktuális csatornán.

A Gebrüder Weiss a Fülöp-szigetekre szállít tengeri olajfúráshoz szükséges csöveket

A Gebrüder Weiss Szegeden rakodott tengeri olajfúráshoz szükséges nagy értékű csöveket, amelyeknek végső állomása a batangasi kikötő a Fülöp- szigeteken – áll a vállalat július 14-én kiadott közleményében.

Havi több milliós veszteséget okoznak az üzemanyag-visszaélések a fuvarozóknak

Havonta átlagosan 1000 kilométernyi út megtételére elegendő gázolaj tűnik el flottánként egy-egy közepes méretű szállítmányozó vállalatnál a különböző, üzemanyaggal kapcsolatos visszaélések miatt a WebEye Magyarország adatai szerint. A lopásokon túl az üzemanyag hígítása akár esetenként 1,5 millió forintos kárt is okozhat a járművekben.

Folyamatos terjeszkedés

Az orosz logisztikai piac meghatározó szereplője, az FM Logistic 6 új szerződést írt alá szállítmányozás, logisztika és raktárlogisztika tevékenységekre – áll a cég június 10-én kiadott közleményében. Az amerikai élelmiszeripari csoportnak, a Marsnak készülő új hőmérséklet-szabályozott logisztikai platform első fázisa is átadásra került Ulyanovskban.

Új telephelyen a Schenker Kft.

A Schenker Kft. vezetősége 2015. június 15-én, ünnepélyes keretek között „hivatalosan” is megnyitotta kapuit megbízói és partnerei előtt.

A System Alliance Europe új partnere a FREJA

A System Alliance Europe gyűjtőszállítmányozói hálózat tovább erősíti jelenlétét Európában, a skandináv térségre koncentrál. 2016. januárjától a dán, a norvég és a svéd Freja vállalatok a SAE hálózat tagjai lesznek – áll a vállalat június 9-én megjelent sajtóközleményében.

Nőtt a szállítmányozásban alkalmazott M2M-eszközök száma Magyarországon

Látványosan bővült a hazai telematikai piac az elmúlt évben: a járműkövetés és hasonló alapvető szolgáltatások széleskörű elterjedését követően tavaly már az olyan újabb, összetettebb M2M-megoldásokat keresték egyre nagyobb számban a fuvarozók, amelyek alkalmasak például az üzemanyag összetételének ellenőrzésére, a járművezetők vezetési stílusának elemzésére vagy akár a rakományra vonatkozó adatok valós idejű monitorozására is – derül ki a WebEye Magyarország elemzéséből.

Milanóban alapított vállalatot Európa egyik legnagyobb közúti fuvarozója

Olaszországban alapított leányvállalatot a Waberer’s International Zrt. Ezzel a lépéssel reagált Európa egyik legnagyobb közúti fuvarozó vállalata a szolgáltatásai iránt évről-évre 10-15%-kal növekvő helyi üzleti érdeklődésre. Az olasz feladású, illetve ottani célállomásokra irányuló fuvarmegbízások csaknem ötödét adják a Waberer’s mintegy 500 millió eurós éves árbevételének. Ennek a piaci potenciálnak a további erősítése érdekében a Waberer’s Milánóban építette ki európai lányvállalati hálózatának újabb pillérét. Feladata megegyezik a néhány hónappal ezelőtt Párizsban és az angliai Felixtowe-ban avatott hasonló cégekével: a megrendelők piac-specifikus igényeinek még jobb megismerése és ahhoz szabott magas színvonalú kiszolgálása – áll a vállalat március 26-án megjelent sajtóközleményében.

Új igazgató a DHL Global Forwarding tengeri szállítmányozási üzletága élén

A DHL Global Forwarding, a Deutsche Post DHL légi és tengeri szállítmányozási üzletágának új tengeri szállítmányozásért felelős igazgatójává Hernád Ágnest nevezték ki. A jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező vezető 2015. február 1-től kezdi munkáját a vállalatnál.

Multimodális szállítmányozás-irányítási rendszer bevezetése az FM Logistic-nél

A Kewill a nemzetközi 3PL szolgáltató stratégiai partnere lett a szállítmányozás-irányításában.

Változnak az európai előírások – mire kell ügyelni a fuvarozóknak?

Bővül a veszélyes áruk köre 2015. január 1-jétől az európai szabályozás legújabb módosítása értelmében. Emiatt több fuvarozónak lesz szüksége a rakomány, illetve a szállítás környezeti feltételeinek folyamatos ellenőrzésére. A WebEye Magyarország tapasztalatai szerint a megfelelő riasztó berendezések alkalmazásával sok esetben megelőzhetőek a veszélyes árut szállító kamionok sérüléséből eredő katasztrófák, a környezetre és személyekre veszélyes anyagok szivárgásából fakadó káresemények – áll a cég január 26-án kiadott sajtóközleményében.

Kamionflottával bővült a Bige Holding Csoport

A Bige Holding Csoport 114 kamionnal és hozzá tartozó pótkocsival bővült, a 4 milliárd forintos beruházás eredményeként a magyar agrárium legnagyobb kamionflottája jött létre – közölte a cégcsoport december 9-én.

Magyar tervezők pályázatait is várja a DHL az elektromos közlekedést forradalmasító Blue Sky Transport Design Díjra

A DHL, a nemzetközi expressz szállítmányozás szakértője és világvezető logisztika vállalata meghirdette a Blue Sky Transport Design Díjat, melynek célja a közlekedés ökológiai lábnyomának csökkentése és fenntarthatóságának támogatása. A felhívásra már ismert tervezők és feltörekvő tehetségek pályázatait várják világszerte, melyek megoldást kínálnak a fenntartható közlekedés kihívására – áll a cég november 24-én kiadott sajtóközleményében.

Új telematikai fejlesztések a szállítmányozásban

Tovább csökkenthetik kiadásaikat a fuvarozással foglalkozó vállalatok az olyan új közlekedésinformatikai megoldásokkal, mint az üzemanyag összetételének elemzése, illetve az abroncsnyomásra vonatkozó adatok valósidejű továbbítása – hangzott el a WebEye Magyarország szervezésében immár második alkalommal megrendezett Üzleti Reggelin. A szakmai rendezvényen közlekedésinformatikai és logisztikai szakértők ismertették a legújabb fejlesztések eredményeit.

Adriai kikötő a Dunán

Október 10-én, a budapesti Európa rendezvényhajón tartotta hagyományos ügyfélrendezvényét a Koperi Kikötő magyarországi képviselete.

Egyre több fuvarozó és szállítmányozó cég dől be Magyarországon

Az idén már csak 20 826 szállítmányozó vállalkozást regisztráltak Magyarországon a 2012-ben működő 21 126 helyett. Két év alatt 25 százalékkal, 6,74 százalékra nőtt a bedőlési arány a szektorban - derült ki az Atradius Hitelbiztosító november 4-én közzétett elemzéséből.

Budapestről is szállít az Emirates SkyCargo

Budapesti cargo szolgáltatásának megnyitásával közép-európai pozícióját kívánja megszilárdítani az Emirates teherszállítási divíziója, a SkyCargo – érkezett a hír november 3-án.

A Waberer’s megállapodott 1000 új DAF vontató beszerzéséről

A Waberer’s International Zrt., Európa egyik legnagyobb közúti fuvarozó vállalata 1000 új DAF vontatóval frissíti flottáját. A beszerzésről szóló megállapodást a hannoveri IAA nemzetközi haszongépjármű vásáron írta alá Wáberer György, a Waberer’s International Zrt. elnök-vezérigazgatója és Ron Bonsen, a DAF kereskedelemért felelős igazgatósági tagja – áll a cég szeptember 23-án kiadott sajtóközleményében. A szerződés értéke megközelíti a 25 milliárd forintot. A járművek folyamatos szállítása 2015 első félévében fejeződik be. A beszerzés eredményeként a 3300 egységből álló Waberer’s flotta csaknem fele lesz DAF gyártmányú.

Elnyerte a Magyar Termék Nagydíj Pályázat Informatikai Nívódíját a Lambda-Com vállalatcsoport

Elnyerte a Magyar Termék Nagydíj Pályázat Informatikai Nívódíját a 100%-ig magyar tulajdonú Lambda-Com vállalatcsoport eTACHOGRAPH megoldása. A cég telematikai szolgáltatásának részeként elérhető funkciók segítségével egyszerűbbé válik a gépjárművezetők vezetési és pihenőidejének követése, így megelőzhetőek a túlvezetés okozta balesetek. Az Európa-szerte ismert szolgáltatással a fuvarszervezés folyamata egyszerűbbé válik, és csökkenthető a járművek környezetterhelése – áll a cég szeptember 3-án kiadott sajtóközleményében.

Új ügyvezető igazgató a DHL Global Forwarding Magyarország élén

Pál Attila veszi át a DHL Global Forwarding, a Deutsche Post DHL légi és tengeri szállítmányozási üzletágának ügyvezetői feladatait 2014. augusztus 1-től – áll a cég július 31-én kiadott sajtóközleményében.

Együttműködés a Rail Cargo Hungaria és a Záhony-Port között

Együttműködési megállapodást kötött a Rail Cargo Hungaria Zrt. és a Záhony-Port Zrt. a 64. vasutasnapon, július 12-én Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn.

A Waberer’s Európa eddigi legnagyobb Euro 6-os beszerzéséről döntött

Európa eddigi legnagyobb értékű és méretű Euro 6-os járműbeszerzéséről döntött a Waberer’s International Zrt. igazgatósága: a társaság 1300 új MEGA szerelvénnyel fiatalítja, illetve bővíti flottáját – áll a cég július 10-én kiadott sajtóközleményében.

Új veszélyek az utakon: akciófilmbe illő módszerekkel rabolnak ki kamionokat

Új lopási trükk terjed a közép-kelet-európai utakon az utóbbi fél évben: a szervezett bűnbandák menet közben, a mozgó kamionról pakolják ki a rakományt. Egy-egy szállítmány teljes kirablása akár 80-90 millió forintos kárt is okozhat – állapítja meg a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. július 9-én kiadott sajtóközleményében.

Olcsóbb, gyorsabb szállítmányozás Európa és Kína között

A UPS bejelentette, hogy egy teljes konténer rakományos (FCL) vasúti megoldással egészíti ki a Kína és Európa közötti szállítmányozási kínálatát. Ez a legújabb lépés a cég közelmúltban bevezetett nemzetközi szolgáltatásai terén, melyeknek célja, hogy az ügyfeleknek minél több választási lehetősége legyen szállítmányaik célba juttatására – adta ki a tájékoztatást a vállalat július 1-én.

Egyéves az e-útdíj: trendek és tendenciák

A fedélzeti egységek iránti kereslet folyamatosan nő: egy évvel az útdíjfizetés elindítása után a hazai felhasználók közel 90%-a ezt a megoldást részesíti előnyben a viszonylati jeggyel szemben. Az OBU használatával megvalósuló virtuális jegytépések száma már megközelíti a havi 7 milliót – derül ki az egyik legnagyobb hazai bevallási közreműködő, a WebEye Magyarország sajtóközleményéből június 26-án.

A Prologis spekulatív fejlesztésbe kezd Pozsonyban

A Prologis, Inc., a globális vezető ipari-ingatlan vállalat 23700 m2-es épület fejlesztését jelentette be a Prologis Park Bratislava területén – jelentette be a vállalat sajtóközleményében június 11-én.

A Gebrüder Weiss terjeszkedik a győri VGP Parkban

Alig egy évvel a korábbi győri telephelynyitását követően a Gebrüder Weiss közel 2300 négyzetméterrel bővítette bázisát a győri VGP Parkban – adta hírül a cég május 14-i sajtóközleményében.

Kiváló eredménnyel

A Liegl & Dachser Szállítmányozási és Logisztikai Kft. biatorbágyi élelmiszer-raktározással foglalkozó kirendeltsége második alkalommal is emelt szinten (99,41%) szerezte meg az IFS Logistic Standard tanúsítványát. Az auditot a világ egyik vezető rendszertanúsító szervezete, a DNV GL csoport végezte.

Bővíti konténerszállító kocsiparkját a GYSEV

Hétszázmillió forintos beruházással bővíti konténerszállító vasúti kocsiparkját a GYSEV – közölte az MTI-vel május 5-én a társaság szóvivője.

Új ügyvezető a DHL Freight Magyarország élén

Matisa Zoltán veszi át a DHL Freight Magyarország, Európa egyik vezető közúti szállítmányozó vállalatának ügyvezetői feladatait 2014. május 1-től. A vállalat korábbi vezetője, Bartha Péter Hannoverben, a DHL Freight németországi központjában folytatja a karrierjét – közölte a cég április 10-én.

A Gebrüder Weiss 1,2 milliárd euróra növelte forgalmát

A szállítmányozási és logisztikai vállalat az ingadozó piaci helyzet ellenére negyedik éve folyamatosan tudja növelni a forgalmát és a 2013-as üzleti évben 1,2 milliárd euró nagyságú előzetes nettó árbevételt ért el – közölte a cég március 26-án.

Megszavazta az EP az autók CO₂-kibocsátásának csökkentését

Az Európai Parlament február 25-én Strasbourgban megszavazta azokat a szabályokat, amelyek értelmében az unióban forgalmazott új autók kilométerenkénti CO₂-kibocsátásának megengedett mértékét a 2015-ös 130 grammról 2020-ra 95 grammra szorítják le.

Átadták a Waberer's–Szemerey Logisztika Kft. új, miskolci bázisát

Száz új munkahely jött létre Miskolcon a közúti árufuvarozással és raktározással foglalkozó Waberer's–Szemerey Logisztika Kft. miskolci bázisán, a 3 milliárd forint értékű beruházást február 20-án adták át.

Elkészült a dunaújvárosi kikötő fejlesztési stratégiája

Befejeződött a DaHar projekt 3 éves ciklusa, amelynek eredményeként elkészült a dunaújvárosi kikötő fejlesztési stratégiája. A fő cél egy logisztikai és szolgáltatási központ létrehozása Dunaújvárosban – hangzott el a február 20-i projektzáró konferencia előtti sajtótájékoztatón, Dunaújvárosban.

Logisztikai konferencia a kereskedelmi kapcsolatok erősítésére

A 2050-ig tartó társadalmi-gazdasági stratégia keretében Kazahsztán a közép-ázsiai térség logisztikai központjává válik, és kiépíti az ehhez szükséges infrastruktúrát – mondta Galimzsan Amirov nagykövet a két ország kapcsolatáról szóló logisztikai konferencián, február 20-án, Budapesten.

Fejlesztette logisztikai központját a Locargo Kft.

Több mint 470 millió forintos beruházással fejlesztette logisztikai központját a veszprémi Locargo Kft., a projekthez a szállítmányozással foglalkozó cég 188 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán – közölte február 20-án az MTI.

Logisztikai fejlesztés Pakson

Több mint 2,5 milliárd forintot fordít logisztikai fejlesztésre és építőipari beruházásra a Pakson kikötőt üzemeltető Sygnus Kft. – közölte a cég ügyvezető igazgatója február 18-án.

További teljesítménynövekedést várnak a logisztikai szolgáltatók

Eredményes évet zártak 2013-ban a magyarországi logisztikai szolgáltatók, jelentős többségük a teljesítmény javulásáról számolt be az előző évhez képest a logisztika.com szakportál felmérése szerint, a válaszadók 78%-a az idei évre további bővülést remél, amely terveik alapján a foglalkoztatottak számának növelésében is megmutatkozik.

A UPS újabb egészségügyi logisztikai vállalatot vásárolt meg

A UPS bejelentette, hogy február 11-én befejezte az egyesült királyságbeli Polar Speed felvásárlását. A brit vállalat a hőérzékeny gyógyászati termékek logisztikájára szakosodott szolgáltató. Az akvizíció révén tovább erősödik a UPS európai egészségügyi hálózata, így az egészségügyi iparág vállalatai egyetlen logisztikai partner segítségével juttathatják el termékeiket a kontinens bármely pontjára – áll a cég február 12-i sajtóközleményében.

Támogatja a kormány a Budapesti Szabadkikötő fejlesztését

A kormány jóváhagyta a „A Budapesti Szabadkikötő intermodális fejlesztése” című nagyprojektet. Az erről szóló határozat a február 7-i Magyar Közlönyben jelent meg.

Változik az e-útdíj rendszer: erre kell figyelni február 9. után

A tengelyszám-beállítást, az útdíj-adatszolgáltatást és a díjköteles szakaszok elszámolását is érintik az útdíjrendszer február 9-én életbe lépő változásai – hívta fel rá a figyelmet a WebEye Magyarország február 6-án kiadott sajtóközleményében.

Innováció a hűtési láncban

Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében több mint 696 millió forint vissza nem térítendő uniós és hazai támogatást nyert el az a projekt, amelynek célja, hogy új típusú, légbefúvásos technikával működő, GPS-alapú regisztrációval támogatott hűtőtereket fejlesszenek ki Szombathelyen – közölte Zoller Babett projektmenedzser február 5-én.

A Gebrüder Weiss lett a Rozália Park legnagyobb bérlője

Magyarország egyik vezető logisztikai vállalata, a Gebrüder Weiss a CBRE tanácsadói támogatásával 10 000 m²-es raktárterületet bérel a biatorbágyi Rozália Parkban, hogy a Grundfos számára alapanyagokkal lássa el a cég székesfehérvári és a tatabányai gyárait – áll a CBRE január 30-i sajtóközleményében.

A Raben Group támogatja a fiatal generációt

– Megosztjuk tudásunkat a környezetünkkel, és segítjük a fiatalok szakmai fejlődését – írta a Raben Group január 24-én kiadott sajtóközleményében, amelyben arról számoltak be, hogy CSR stratégiai céljaik egyikeként elindították elsőként a „Managing Shadowing Program”-ot.

A „The Epic Split”-et bemutatták a párizsi Louvre-ban

A Volvo Trucks tesztfilmjét, a „The Epic Split”-et, amelyet Jean-Claude van Damme mutatott be, már több mint 68 millió alkalommal tekintették meg a YouTube-on a 2013. novemberi bemutató óta. Január óta pedig már a Musée de la Publicité látogatóinak is elérhető lett a párizsi Louvre-ban – áll a Volvo január 28-i közleményében.

Megszünteti romániai flottáját a Waberer's

Megszünteti romániai járműflottáját a Waberer's magyarországi fuvarozó társaság – közölte az MTI a Hargita népe című napilap január 27-i számára hivatkozva.

A járművezetők védelmét szolgáló megoldások

A közúti fuvarozásban dolgozó járművezetőknek fel kell vértezniük magukat az időnként tettlegességgel is járó árulopásokkal szemben. A Renault Trucks több megoldással is hozzájárul a sofőrök fokozott biztonságához, ezek közé tartozik a többfunkciós riasztó, a segélyhívó gomb, az ajtózár és a gázészlelő berendezés – hívta fel rá a figyelmet a cég január 15-én kiadott sajtóközleményében.

Jöhetnek az új generációs tachográfok

Pár éven belül megjelenthetnek az új teherautókon az új generációs, digitális tachográfok, miután az Európai Parlament többsége január 15-én támogatásáról biztosította a kérdésben a miniszterek tanácsával megkötött megállapodást.

Élenjárók

A Szemerey Transport Kft. és a Waberer’s Logisztika Kft. tavaly novemberben létrejött fúziójával nemcsak a legnagyobb, hanem a legkomplexebb logisztikai szolgáltatásokat nyújtó magyar vállalat alakult meg. Erről beszélgettünk Szemerey Lóránd és Barna Zsolt ügyvezető igazgatókkal.

Mérföldkőhöz érkezett a Waberer’s és a Shell 10 éves partnerkapcsolata

A Waberer’s International Zrt. és a Royal Dutch Shell együttműködési megállapodásának meghosszabbításáról egyezett meg Wáberer György elnök-vezérigazgató és John Rasmussen vállalati flottákért felelős alelnök, budapesti találkozójukat követően – áll a cég december 18-i sajtóközleményében.

GPS-re váltanak a legnagyobb fuvarozók is

Súlyos terhet jelent a nagy fuvarozó vállalkozások számára az e-útdíj – derül ki az utdijhirek.hu szakportál felméréséből, amelynek eredményeiről december 17-én kiadott közleményében számolt be. A megkérdezett cégek úgy nyilatkoztak, nem, vagy csak részben tudják áthárítani az útdíjat a megrendelőkre. A társaságok fele-fele arányban fizetnek GPS-rendszeren keresztül, illetve viszonylati jeggyel. Akadnak olyanok is, akik vegyesen használják a kétféle fizetési módot.

75 milliárd forint felett az e-útdíjból származó bevétel

A megtett úttal arányos elektronikus útdíjrendszer júliusi bevezetése óta megtérített útdíj mértéke december 15-én éjfélig túllépte a 75 milliárd forintot – számolt be róla a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium december 17-i sajtóközleményében.

Biztonság a fuvarozásban

A személyes adatok jogszabályoknak megfelelő kezelése nemcsak a munkavállalók miatt elengedhetetlenül fontos szempont, hanem a versenyképességet, a szállítás biztonságát is befolyásoló tényező.

Csomagszállító drónt tesztel a német posta

Csomagszállító drón tesztelését kezdte meg december 9-én a német postavállalat (Deutsche Post AG).

A Budapest Airport üdvözli a Magyarországon tartandó globális légiáru-konferenciát

Jövőre a magyar főváros lesz a házigazdája a légiáru-szállítási iparág legnagyobb globális konferenciájának (14th Freighter and Belly Cargo World Conference). A cargo- és a légi közlekedési iparág képviselői 2014. szeptember 21. és 23. között találkoznak Budapesten.

Utólagos e-útdíj fizetési lehetőséget vezetnek be

A használatot követő útdíjfizetési lehetőséget vezet be a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. a stabil üzleti vállalkozások részére – közölte a NÚSZ kommunikációs vezetője december 6-án.

A Waberer's 600 új vontató beszerzéséről döntött

A Waberer's International Zrt.600 új DAF nyerges vontatóval frissíti flottáját – közölte a cég december 4-én abból az alkalomból, hogy az első 250 járművet Eindhovenben, a DAF európai központjában Ron Bonsen, a DAF igazgatóságának kereskedelemért felelős tagja átadta Wáberer György elnök-vezérigazgatónak.

Új szerelvényekkel bővült a SPAR tehergépjárműparkja

A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. ez évi beruházásai részeként közel 1 milliárd forint értékben 15 új Scania, illetve Schwarzmüller tehergépjárművet vásárolt. Ezekkel a szerelvényekkel 72 darabosra bővült saját gépjárműparkja, s a beruházás 45 új munkahelyet teremtett – számolt be róla a társaság december 3-án kiadott közleményében.

Szállítmányozói TOP 50

Az árbevételük alapján rangsorolt logisztikai cégek 2012-es listáját – az előző évhez hasonlóan – a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. vezeti, a második helyen is maradt a Waberer's International Zrt., azonban a 2011-es negyedik helyezett Rail Cargo Hungaria Árufuvarozási Zrt. feljött a harmadik helyre, míg az akkori harmadik MÁV-TRAKCIÓ Vasúti Vontatási Zrt. visszacsúszott a negyedikre – írta az MTI november 22-én.

Egyszerűbbé válik a fuvarozás Magyarország és Fehéroroszország között

Egyszerűbbé válik a fuvarozás Magyarország és Fehéroroszország között, s ez hozzájárulhat a két ország közötti kereskedelmi forgalom növekedéséhez – közölte az MTI november 21-én.

Az útdíjbevétel a tervek szerint alakul

Az e-útdíjból november 20-ig 63,5 milliárd folyt be, a bevétel az év végére eléri a tervezett 75 milliárd forintot – mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára november 21-én, Budapesten, egy fuvarozói konferencián.

Brutálisan drágul a vontatók kötelező biztosítása

Másfélszeresére drágul a kötelező biztosítás a teherautókra, vontatókra. Mindenki egyszerre emel díjat, az olcsó biztosítók már nem bírják a jelenlegi bevételek mellett rendezni a kárigényeket. A biztosítási szektorra kivetett adók, elvonások miatt is emelni akarnak a társaságok. A drágulás leginkább a kisebb fuvarozókra jelent veszélyt, akik már az e-útdíjat is nehezen tudják kigazdálkodni – áll a november 19-én kiadott sajtóközleményben.

Egyedi és speciális

A Schenker Kft. Vásárok és Kiállítások üzletága a legnevesebb rendezvények, konferenciák és vásárok háttérlogisztikai feladatait koordinálja itthon és külföldön egyaránt. Dr. Vásárhelyi Árpád és Barényi Sándor ügyvezető igazgatókkal, valamint Földes Andrea divízióvezetővel beszélgettünk.

A teherautósok 3%-a nem fizet útdíjat

A teherautósok 3%-a bliccel az utakon, eddig több tízmilliós büntetést szabtak ki rájuk. Emiatt a NÚSZ az OBU-val fizetést javasolja. Az útdíjbevételek elérték a 60 milliárd forintot, egy átlag munkanapon 580 millió forint folyik be. Kevesen, mindössze 130 vállalkozás vette fel eddig a Kavosz útdíjhitelét összesen 1100 járműre. Az útdíj júliusi bevezetése óta mintegy 300 fuvarozó adta vissza az ipart, és nagy a sofőrhiány, a fuvarozó cégek egyre több külföldit kénytelenek alkalmazni – tudósított az útdíjhírek.hu a november 14-én, Siófokon megrendezett, Lábunk a földig ér elnevezésű logisztikai konferenciáról.

A Fürgefutár.hu elnyerte az idei eFestival Kiváló Magyar Tartalom díját

2013-ban ismét megrendezésre került az Informatika a Társadalomért (Infotér) által szervezett eFestival – Kiváló Magyar Tartalom pályázat, amelynek díjkiosztó gáláját november 6-án, Balatonfüreden tartották, ahol kihirdették az év legkiválóbb magyar multimédiás és informatikai alkotásait. A Fürgefutár.hu szolgáltatás témakörben elnyerte az I. helyezést, amely által jogosulttá vált a Kiváló Magyar Tartalom cím viselésére. A kategória további díjazottjai között szerepelt a Meghívódiszkont.hu és a Használtautó.hu is, amely weboldalak hasonlóképp a szakma kiváló minősítésével gazdagodtak – áll a Fürgefutár.hu Kft. november 15-i sajtóközleményében.

Budapesten ülésezik a Transzszibériai Szállítások Koordinációs Tanácsa

Megkezdődött Budapesten a Transzszibériai Szállítások Koordinációs Tanácsának (TSZKT) 22. plenáris ülése november 14-én, a kétnapos tanácskozáson 25 ország több mint 250 delegáltja tárgyal a transzszibériai áruszállítási folyosó működéséről és modernizációjáról, valamint a konténeres fuvarozások hatékonyságának növeléséről – közölte a MÁV Zrt.

Megkezdte működését az unió hetes számú vasúti árufuvarozási folyosója

November 8-án megkezdte működését a MÁV irányításával az Európai Unió hetes számú vasúti árufuvarozási folyosója, az RFC7, amely Prágát köti össze Athénnal.

Újra lehet magyar kombinált szállítás

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) a használatarányos útdíj 2013. július 1-jei bevezetését figyelembe véve ismét elemezte és értékelte a magyarországi multimodális szállítás helyzetét és jelenlegi versenyképességét, eredményeiről november 5-i sajtóközleményében számolt be.

Logisztikai infrastruktúra-fejlesztés

Európai uniós támogatással, több mint 1,2 milliárd forintból új üzemcsarnokot épít és fejleszti logisztikai infrastruktúráját a szállítmányozással és áruátrakodással foglalkozó záhonyi Transit-Speed Kft. – közölte a projekt kommunikációjáért felelős társaság.

Összefogás a jó ügyért

A Raben Trans European Hungary Kft. 2013 nyarán adománygyűjtő kampányt szervezett mind munkatársai, mind partnerei, ügyfelei körében annak érdekében, hogy együttes erővel segítsék az SOS Gyermekfalvak kis lakót – áll a társaság október 21-én kiadott sajtóközleményében.

Új leányvállalat Horvátországban

A GEFCO csoport leányvállalatot nyit Zágrábban – áll a cég október 16-án kiadott sajtóközleményében. A több országhatár kereszteződésében elterülő Horvátország stratégiai fekvése segíti megerősíteni a cég szárazföldi és tengeri szállítmányozási tevékenységét a Balkán-félszigeten.

Támogatás a Pető Intézetnek

A Raben Trans European Hungary Kft. felelősséget vállalt a Pető Intézet megsegítésére, és 50 darab különböző típusú, bevizsgált porral oltóval támogatta az intézmény további működését – áll a Raben október 11-i sajtóközleményében.

Aláírt megegyezés vontatók beszerzéséről

650 új Volvo nyerges vontató beszerzéséről állapodott meg a Waberer’s International Zrt. és a Volvo Trucks – áll a Waberer’s október 10-én kiadott sajtóközleményében.

A System Alliance Europe a Baltikumban

A Rhenus Logistics OÜ és a Rhenus Svoris filiale Latvija az új együttműködő partnerek – számolt be róla a System Alliance Europe október 10-én kiadott sajtóközleményében.

Ha működik a kémia

A kémiai vegyületek és a modern logisztikai megoldások sokban hasonlítanak egymásra, s ezt nyomon követhetjük a Dachser Chem-Logistics speciális üzletága esetében is.

Újabb pályázat a gönyűi kikötő iparterület szabad parcelláira

Jó eséllyel még az idén újabb pályázatot ír ki a Győr-Gönyű kikötőhöz kapcsolódó iparterület szabad parcelláinak hasznosítására a terület tulajdonosi jogainak hasznosítója, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. – közölte a létesítményt bemutató győri befektetői fórumhoz intézett üdvözlő levelében a nemzeti fejlesztési miniszter október 9-én.

A fuvarozók gyorsan megtanulták az útdíjfizetési rendszer használatát

Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) tapasztalatai szerint az útdíjfizetésre kötelezettek gyorsan megtanulták a július elsején bevezetett új rendszer használatát, ez a regisztrált felhasználók és tehergépjárművek növekvő számából is látszik.

Az építőanyag-ipar évi 7-8%-kal zsugorodott a válság kezdete óta

A magyar építőanyag-ipar a válság kirobbanása, 2008 óta évi 7-8%-kal zsugorodott, a teljesítménye idén mintegy 700 milliárd forint lesz – mondta Szarka László, a Magyar Építőanyag Szövetség (MÉASZ) ügyvezetője szeptember 26-án az MTI-nek.

Tíz éve a logisztikai piacon

A Raben Ukraine egy telephellyel és 5 munkatárssal kezdte meg üzleti tevékenységét 2003-ban, Kijevben. Telephelyei száma 2005-ben már 5-re bővült (Kyiv, Dnipropetrivs’k, Odesa, LvivandKharkiv), ahol összesen 30 munkatárs dolgozott – áll a Raben szeptember 23-i sajtóközleményében.

Megnövekedett költségek

A július elsején bevezetett e-útdíj rendszer használatának tapasztalatairól néhány szállítmányozó cég ügyvezetőjét kérdeztük.

A Raben Group új beruházása Lublinban

2013. szeptember 11-én hivatalosan is megnyitotta a Raben Polska és a Fresh Logistics új, Lublin városában, a Metalurgiczna 34. szám alatt található logisztikai központját.

Az Európai Bizottság szerint a magyar e-útdíj nincs összhangban az uniós joggal

Az Európai Bizottság a múlt hónapban arról a véleményéről tájékoztatta a magyar hatóságokat, hogy a július elsején bevezetett e-útdíj rendszer nincs összhangban az uniós joggal – tájékoztatta szeptember 4-én az MTI-t Helen Kearns, a közlekedési kérdésekben illetékes EU-biztos, Siim Kallas szóvivője.

Kerüljön az Ön cége is reflektorfénybe! Pályázzon a közép-kelet-európai Logisztikai Kiválósági Díjra!

2013. november 27-28-án immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre Budapesten a TRANSLOG Connect Congress, a logisztikai, szállítmányozási és ellátási lánc menedzsment iparág egyik legnevesebb és legvártabb eseménye, mely kihagyhatatlan kapcsolatépítési lehetőségeket kínál.

Az alacsonyabb rendű utakra is kiterjesztenék az e-útdíjat

A használatarányos útdíj alacsonyabb rendű utakra történő kiterjesztésére vonatkozó javaslatot tesz a kormánynak Jász-Nagykun-Szolnok megye útügyi miniszteri biztosa. Boldog István országgyűlési képviselő augusztus 23-ai, mezőtúri sajtótájékoztatóján belefeküdt egy, a megnövekedett teherautó-forgalom miatt kialakult nyomvályúba, hogy felhívja a figyelmet a probléma súlyosságára.

Megkezdődött az útdíj-hitelkérelmek befogadása és feldolgozása

Megkezdte az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos útdíj finanszírozását szolgáló útdíj-hitelkérelmek befogadását a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. a múlt hét végén – tájékoztatta a társaság augusztus 21-én az MTI-t.

Jövő hét közepétől lehet beadni az e-útdíjra vonatkozó hiteligényt

Várhatóan a jövő hét közepén megkezdődik az Útdíj Hitelprogram keretében a hiteligények befogadása a KAVOSZ, a VOSZ és a területi kereskedelmi és iparkamarák több mint 70, országos lefedettséget jelentő irodájában – nyilatkozta Krisán László, a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési (VF) Zrt. vezérigazgatója augusztus 6-án az MTI-nek.

Az utolsó két Magnum is kigördült a Bourg-en-Bresse-i üzemből

A Renault Trucks néhány nappal azután, hogy Lyonban bemutatta teljesen megújult járműkínálatát, pontot tett a Magnum történetének végére. Június 26-án adták át az utolsó Magnumot a Robert Chabbert szállító cégnek, Bourg-en-Bresse üzemében. A Renault Trucks ebből az alkalomból mutatta be a vállalatnak a teljesen új távolsági szállító teherautóját, a Renault Trucks T modellt – áll a vállalat augusztus 5-i sajtóközleményében.

Szorosabbra fűzött együttműködés

A friss (azaz a teljes logisztikai lánc során +2 °C és +6 °C közötti ellenőrzött hőmérsékletet igénylő) termékekkel kapcsolatos, átfogó logisztikai szolgáltatásokra szakosodott Fresh Logistics elnevezésű vállalat folytatja együttműködését az élelmiszeráruk területén piacvezetőnek számító Dachser Food Logistics céggel, és belép az Európai Élelmiszer Hálózatba (European Food Network) – derül ki a július 29-én közreadott sajtóközleményből.

A DPD Hungária Kft. CO₂-semleges szállítást biztosít

A DPD Hungária Kft. egyedülálló elkötelezettséget vállal a CO₂-csökkentés terén. A vállalat 2013 júliusától a Total Zero program részese, amelynek keretében az összes csomagra CO₂-semleges szállítást biztosít – áll a társaság augusztus 1-jén kiadott közleményében.

Stratégiai partnerségről szóló megállapodást írt alá a kormányzat a logisztikai szakmával

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a teljes magyar logisztikai szakmát képviselő Logisztikai Egyeztető Fórum (LEF) között 2013. július 11-én létrejött egy stratégiai partnerségről szóló megállapodás – derül ki az MLSZKSZ által kiadott sajtóközleményből.

Kevés reklamáció az e-útdíj rendszer kapcsán

A 300 000 úthasználónak mindössze 1%-a reklamált az e-útdíj bevezetésének első hetében, de a fedélzeti eszközök szaporodásával a problémák csökkennek – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára július 8-án, egy budapesti sajtótájékoztatón.

A fuvarozók az e-útdíj rendszer átmeneti leállítását kérik

A fuvarozók a használatarányos útdíjfizetési rendszer átmeneti leállítását kérik, mert az tapasztalataik szerint rosszul számláz, és ezzel megkárosítja a vállalkozókat – jelentette be Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ) főtitkára július 8-án, budapesti sajtótájékoztatóján.

Folyamatosan auditálja a flottakövető cégeket az ÁAK

A megtett úttal arányos útdíjrendszerrel kapcsolatban eddig 14 bevallási közreműködőt – GPS-alapon működő flottakövetőt – auditált az Állami Autópálya Kezelő Zrt. – tették közzé az elektronikus útdíjszedési rendszer (HU-GO) honlapján július 4-én.

Az OTP-n keresztül fizethető bankkártyával az e-útdíj

Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. zárt tenderén, egyetlen ajánlattevőként, az OTP Bank nyerte el az e-útdíj online bankkártyás fizetéshez szükséges banki szolgáltatás végzését. A június 10-én született döntés eredménye a július 1-jei Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Az e-útdíj bevezetését követő nehézségek után már folyamatos a forgalom a határátkelőkön

A július 1-jei, kezdeti nehézségek után másnap már rendben működött az e-útdíj rendszer, és a határátkelőkön is folyamatos a forgalom. Erről az e-útdíj szakmai projektszóvivője a röszkei autópálya-határátkelőn, július 2-án tartott sajtótájékoztatóján beszélt.

A Raben Group új telephelyet nyit Hollandia északi részén

Azután, hogy 2012-ben telephelyet nyitott Oss városában, a Raben Group most egy újabb telephellyel bővíti depóhálózatát. Ezúttal Staphorstban, Hollandia északi részén terjeszkedik a vállalat – számoltak be róla július 1-jén kiadott sajtóközleményükben.

Vizsgálják az e-útdíj rendszert ért túlterheléses támadást

Vizsgálják a túlterheléses támadást, amely az e-útdíj rendszert érte hajnalban – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő július 1-jei sajtótájékoztatóján.

Kötelező az e-útdíj fizetés 10 óra után

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt., mint a HU-GO elektronikus útdíjszedési rendszer díjszedője, által 07:30 és 10 óra között elrendelt üzemszünet véget ért, így 10 órától a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépjárművek számára a teljes díjköteles úthálózaton ismét kötelező a díjfizetés – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. július 1-jén.

A FUVOSZ azt kéri, hogy a 10 óra előtt indított autók után ne kelljen útdíjat fizetni

A Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ) azt kéri az autópálya-kezelőtől, hogy a ma reggel 10 óra előtt indított autók után 10 óra után se kelljen július 1-jén viszonylati jegyet venni, mert ez többeknél komoly, megoldhatatlan szervezési és munkaidő-problémát jelent.

Reggel 10 óráig nem kell útdíjat fizetni

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. ismét üzemszünetet rendelt el reggel 7.30 és 10 óra között, így a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépjárművek ez idő alatt díjmentesen használhatják a teljes díjköteles úthálózatot – közölte a társaság július 1-jén.

Már több mint 54 000 regisztrált tehergépjármű

Már több mint 12 000 felhasználó összesen 54 000 tehergépjárművet regisztrált a HU-GO elektronikus útdíjfizetési rendszerbe – közölte június 30-án a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A fuvarozók módosították a kollektív szerződést

A munkavállalók számára előnyösen módosították a 2003-ban kötött kollektív szerződést a fuvarozók, a több munkáltatóra kiterjedő új szerződést a Munkástanácsok Országos Szövetségéhez tartozó Nemzetközi és Hivatásos Gépkocsivezetők Országos Szakszervezete (NeHGOSZ) a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületével (MKFE) írta alá – közölte a szakszervezet június 26-án az MTI-vel.

Tízezernél is több teherautót regisztráltak az első napon

Mintegy 2500 vállalkozás nagyjából 10 000 jármű adatait rögzítette június 25-én délig az előző nap indult Elektronikus Útdíjszedési Rendszerben – közölte az utdijhirek.hu-t működtető Gold Communications.

A csomagküldés jelene, jövője és a webkereskedelem hatása a piacra

A csomagküldés piacának múltbéli és jövőbeni változását a Sprinter Futárszolgálat Kft. elsősorban az internet és a webáruházak megjelenésében, valamint a megváltozott piaci helyzetekre adott válaszokban látja. A társaság szerint a következő 5 évben mindössze 4-5 szereplő maradhat ezen a területen: azok, akik az online kereskedelem résztvevőivel együttműködve fejlesztenek – fejtették ki június 24-én kiadott közleményükben.

Elindult az ügyfél-regisztráció az Elektronikus Útdíjszedési Rendszerben

Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) közlése szerint június 24-e délutántól regisztrálhatnak az Elektronikus Útdíjszedési Rendszerben (HU-GO) a szerződni kívánó fuvarozók.

A kormány döntött a V0-s vasútvonal pénzügyi előkészítéséről

A kormány egyetért a Budapestet délről elkerülő V0-s vasútvonal-beruházás előkészítésének folytatásával, és elfogadja, hogy annak előkészítésére 2013-ban 1,5 milliárd forint szükséges – jelent meg a június 24-i Magyar Közlönyben.

Évente 4 milliárdba kerülhet az e-útdíj

Évente 4 milliárd forint többletkiadást hoz a Waberer's International Zrt.-nek az e-útdíj bevezetése – mondta Lajkó Ferenc, a cég fuvarozási és szállítmányozási vezérigazgató-helyettese június 24-én az Útdíjhírek szakportálnak.

Az MLBKT állásfoglalása az e-útdíj hazai bevezetése kapcsán

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság szakmailag megalapozottnak tartja a használatarányos elektronikus útdíj elvét és bevezetését. Egyetértenek azzal, hogy az európai irányelveknek megfelelően a szállítási tevékenységekben is a lehető legnagyobb mértékben biztosítani kell a versenysemlegesség elvét, és azt a felfogást is támogatják, hogy a használó és a szennyező fizesse meg az infrastruktúra költségeit – áll a szakmai szervezet június 21-én közzétett állásfoglalásában.

Indulhat a kedvezményes hitelprogram a fuvarozó kkv-knak

Hamarosan elindul az Útdíj Hitelprogram: az elektronikus útdíjfizetésre kamiononként 1 millió forint keretet biztosítanak a fuvarozó kkv-knak kártyán egy évre, kétszeres hosszabbítási lehetőséggel, Bubor plusz 1,5%-os kamattal – jelentette be Krisán László, a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. vezérigazgatója egy június 21-én tartott sajtótájékoztatón.

Értékelték az ÁAK-val eddig szerződött 18 flottakezelőt

Az Állami Autópálya Kezelővel az e-útdíj elszámolására első körben szerződött 18 céget hasonlította össze nyilvános cégadataik alapján az utdijhirek.hu szakportál. A június 20-án közzétett elemzés szerint a piacvezető a Secret Control, rajta kívül még 3 társaság emelkedik ki a mezőnyből, a kisebb szereplők között többen veszteségesek. A fuvarozóknak az e-útdíj rendszer kedvezőbb elszámolása miatt a viszonylatjegyes fizetés helyett érdemes a flottakövető szolgáltatók közül választani.

Mentességet kérnek az útdíj alól a zöld fuvarozók

Ne kelljen útdíjat fizetniük az intermodális logisztikai szolgáltató központok 70 kilométeres körzetében a központból vagy a központba fuvarozó nehézgépjárműveknek – közölte javaslatát a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) június 20-án.

Valós 25 napos próbaidőt kérnek a fuvarozók az e-útdíj bevezetése előtt

A használatarányos útdíj bevezetése előtt 25 napos valós próbaidőre van szükségük a fuvarozóknak, különben kilométeres sorok alakulhatnak ki a határokon – közölte a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ) június 20-án.

Elképzelhető, hogy nem indul el 20-án az e-útdíj regisztráció

Az e-útdíjról szóló rendelet szerint a fuvarozók június 20-tól regisztrálhatják járműveiket az Állami Autópálya Kezelő rendszerében. Az utdijhirek.hu azonban megtudta, a rendszer tesztelése június 19-én délutánig nem zárult le, ezért nem biztos, hogy ma megkezdhető a regisztráció – számoltak be közleményükben. Az ÁAK oldalán a kezdés dátumát átírták június 24-re, de közleményt még nem adtak ki a változásról.

Megjelent az e-útdíj törvény végrehajtási rendelete

A díjszámítás elveit, az útdíjszolgáltató és a fizetős utat használó közti szerződést, illetve az e-útdíj rendszer meghibásodásakor elvégzendő teendőket is tartalmazza az e-útdíj törvény végrehajtási rendelete, amely a június 18-ai Magyar Közlönyben jelent meg.

Az e-útdíj indulásának költségeire átcsoportosításokat hajtott végre a kormány

A kormány határozott arról, hogy az e-útdíj rendszer működtetésének induló költségeihez a szükséges költségvetési forrásokat biztosítja, és ennek érdekében a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból előirányzat-átcsoportosításokat hajt végre. Az erről szóló határozatot a Magyar Közlöny legújabb, június 17-én megjelent száma tette közzé.

A Budapest Airport is részt vett az Air Cargo Europe kiállításon Münchenben

A Budapest Airport továbbra is bizakodóan tekint a jövőbe a légi teheráru-szállítás kilátásait illetően, minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy hosszú távon Budapest Közép-Európa egyik cargoközpontjává fejlődhessen. Ezért a Budapest Airport a közúti szállítmányozási partnereivel közös standdal volt jelen a müncheni „Transport and Logistics” kiállításon – áll a társaság június 17-i sajtóközleményében.

Június 13-tól szerződhetnek az e-útdíj szolgáltatók az ÁAK-val

Június 13-án délután megkötötte az első szerződéseket az Állami Autópálya Kezelő Zrt. az e-útdíj bevallási közreműködőivel. Ezt azt jelenti, hogy mostantól szabad az út a fuvarozók előtt, hogy kiválasszák, melyik hivatalos telematikai szolgáltatón keresztül rendezik majd a hamarosan bevezetésre kerülő elektronikus útdíjat.

Megjelent a miniszteri rendelet az átalány-költségtérítésről

A Magyar Közlöny június 12-i számában megjelent a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete az útdíjszedő által az útdíjszolgáltatóknak, valamint az egyetemes útdíjszolgáltató által a bevallási közreműködők és a viszonteladók részére fizetendő átalány-költségtérítés számításáról és mértékéről. A rendelet 2013. július 1-jén lép hatályba.

DSV Daily Pallet

A DSV 2013 májusában elindította DSV Daily Pallet szolgáltatását. Nyirő Richárdot, a DSV üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük.

Hírportál indult az elektronikus útdíjfizetésről

Új forrásból tájékozódhatnak az e-útdíj ügyéről a közúti fuvarozással foglalkozó vállalkozók, a hatóságok és a szállítmányozásban érintettek. Az utdijhirek.hu hírportál a friss információk mellett gyakorlati segítséget is nyújt az átálláshoz, az oldal szakértői egyéni kérdésekre, problémákra is gyors válaszokat ígérnek – áll a június 11-én kiadott közleményben.

Magyarországi jubileum

Amint a DPD Hungária Kft. sajtóközleményéből kiderül, a csomagszállító cég május 29-én ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját.

A Schmitz Cargobullal erősíti németországi pozícióit a Waberer’s International Zrt.

További 600 Schmitz Cargobull pótkocsi vásárlásáról állapodott meg Európa egyik legnagyobb közúti fuvarozó vállalata, a Waberer’s International Zrt. az EU piacvezető járműgyártójával – derül ki a június 4-én kiadott sajtóközleményből.

A FedEx fokozza erőfeszítéseit, hogy felelős módon, megújuló erőforrásokkal kösse össze a világot

Az 5. FedEx Global Citizenship jelentés kiemeli a vállalat eredményeit az energiamegtakarítás, a közösségfejlesztés, a katasztrófaelhárítás és egyéb fontos területeken, az eredményeket a cég június 4-i sajtóközleményében összegezte.

Megállapodást kötött a kormány a fuvarozókkal

Csökken a légrugós kamionok gépjármű adója, a használatarányos útdíj (e-útdíj) 7,5%-a levonható lesz a helyi iparűzési adóból, és az e-útdíj fizetését szolgáló kedvezményes forgóeszközhitelhez jutnak a fuvarozók – erről írt alá megállapodást a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és három fuvarozó szervezet képviselője június 3-án, Budapesten.

Minden lánc olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme

A szállítmányozás során elkövetett bűncselekmények elleni küzdelem a nagy értékű termékeket gyártó cégek és a logisztikai szolgáltatók számára egyaránt az egyik legnagyobb kihívást jelenti az ellátási láncban.

Június közepétől regisztrálhatnak a fuvarozók az ÁAK-nál

A használatarányos útdíj megfizetésére kötelezett fuvarozók június közepétől regisztrálhatják járművüket az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) honlapján, így egyszerűbb lesz az útdíj fizetése július 1-jétől – hangsúlyozta Emőri Gábor, az e-útdíj rendszerét egy másik céggel konzorciumban kiépítő I-Cell Kft. ügyvezető igazgatója május 25-én, Budapesten.

A kormány kompenzációs csomagot dolgoz ki a fuvarozóknak

A kormány várhatóan több mint 10 milliárd forintos kompenzációs csomagot dolgoz ki a fuvarozóknak – jelentette be Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) május 25-i, budapesti fórumán.

Teljes körű megújulás

Május 18-án ünnepélyes keretek között is átvette a veszprémi T+F Kft. ügyvezető igazgatója, Fehéri András a cég 24 vadonatúj DAF XF105.460 nyerges vontatóját Pais Józseftől, a Hungarotruck Kft. ügyvezető igazgatójától – számolt be róla a DAF május 22-i sajtóközleményében.

Az e-útdíjat övező bizonytalanságért komoly árat fizethetnek a vállalkozók

Az elektronikus útdíj bevezetésével kapcsolatos, év eleje óta tartó bizonytalanság és az információhiány nemcsak a fuvarozói szektort, de a megbízókat is komoly nehézség elé állítja a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete, a NiT Hungary szerint.

A Waberer’s International Zrt. átvette az első magyarországi Euro 6-os DAF vontatót

A Waberer’s International Zrt. átvette Magyarország első és Európában is az elsők között leszállított Euro 6-os motorral szerelt DAF vontatóját – áll a cég április 29-én kiadott sajtóközleményében.

Konténerterminál-fejlesztést tervez a GYSEV Cargo Zrt.

Mintegy hárommilliárd forintból indítaná el soproni konténertermináljának újabb fejlesztési ütemét a GYSEV Cargo Zrt. – mondta el Skála János vezérigazgató újságírók előtt április 22-én.

A helyzet nem könnyű

Az idei esztendő is számos kihívást tartogat a szállítmányozási ágazatban tevékenykedő cégek számára. A piacon folytatódik a koncentráció, s a verseny további erősödése érzékelhető. Emellett a piaci szereplők helyzetét valószínűleg a júniusra tervezett e-útdíj bevezetése sem fogja megkönnyíteni. Három, szállítmányozásban részt vevő cég vezetőjével beszélgettünk.

A szállítmánybiztonság hét alappillére

A supply chain biztonság minden vállalat életének fontos elem, hiszen komoly veszteségek könyvelhetők el, ha erre nem fordítanak kellő figyelmet a vezetők. S hogy az ellátási lánc védelmi stratégiája hogyan alakítható ki egyszerű és költséghatékony módon, arról cikkünkben olvashatnak.

Felépült a Zoll-Sped Kft. vegyi üzeme Szombathelyen

Elkészült a Zoll-Sped Kft. vegyi üzeme Szombathelyen, a csaknem 190 millió forintos beruházással épült üzemet pénteken avatta fel Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség országgyűlési képviselője – adta hírül április 5-én az MTI.

Biztató kilátások a logisztikai iparban

A Dachser konszern forgalma új rekordot döntött a 2012-es évben. A munkatársak száma szintén meghaladta a korábbi évekét. Ugyan a növekedés mértéke 3,7%-os visszaesést mutat, az eredmények magukért beszélnek. A vállalat az Azkar és a Transunion megszerzése révén reméli az 5 milliárd eurós bevételi határ átlépését a 2013-as évben, a cég történetében először.

Van esély a kombinált szállítás feltámasztására

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint az intermodális (kombinált, közúti-vasúti-vízi) szállítás állami támogatás nélkül is versenyképessé tehető.

Az MLBKT szerint az információhiány okozta a legtöbb szállítási veszteséget

Bár kommunikációs eszközökkel tökéletesen fel voltak szerelve a szállítmányozó cégek sofőrjei, a legnagyobb gond az információhiány volt a március 14-15-i hófúvások során, amiért többen a hatóságokat is bírálták – derül ki a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) felméréséből.

Stratégiai megállapodást köt a kormány a Waberer’s-szel

Stratégiai együttműködési megállapodást köt a kormány a Waberer’s International Zrt.-vel, a kormány erre vonatkozó határozata a március 4-ei Magyar Közlönyben jelent meg.

A kormány döntött a Budapestet elkerülő tehervasúti körgyűrű megépítéséről

A kormány döntött a Budapestet elkerülő, úgynevezett V0-s tehervasúti körgyűrű megépítéséről – mondta Szijjártó Péter, külkapcsolatokért felelős államtitkár február 27-én a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.

Görög speditőrrel bővül a System Alliance Europe hálózat

Tovább bővítheti a Magyarország és Görögország között dinamikusan növekvő közúti szállítmányozási forgalmat az Orphee Beinoglou International Forwarders S. A. vállalat csatlakozása a System Alliance Europe (SAE) hálózathoz – áll a február 5-én kiadott sajtóközleményben.

Új flotta a Prímagáz–Waberer’s együttműködésében

Megújítja palackszállító járműparkját a Prímagáz és a Waberer’s Logisztika Kft. A PB-gázpalackok szállítására kifejlesztett 12 speciális, új, Euro 5-ös teherautó minden tekintetben a legkorszerűbb technológiát képviseli – áll a január 28-án kiadott sajtóközleményben.

Átszervezés

A Deutsche Bahn átszervezi magyarországi holdingvállalata ügyvezetését.

A Dachser és az Azkar közösen folytatja

A 2012-es év végétől az Ibériai-félsziget vezető gyűjtőszállítmányozója, az Azkar a Dachser égisze alatt folytatja a munkát. A Dachser 2008 óta rendelkezik részesedéssel a spanyol vállalatban.

Az ezredik nyergesvontató

A Waberer’s International Zrt. megvásárolta flottája ezredik, a német MAN Truck & Bus által gyártott nyergesvontatóját. A vállalatok között öt évvel ezelőtt elkezdődött együttműködés fontosságára tekintettel a Waberer’s specifikálása szerint készített, környezetkímélő Euro 5-ös erőforrással szerelt ezredik vontatót Dr. Frank Hiller, a MAN Igazgatótanácsának tagja december 17-én, Budapesten adta át Wáberer Györgynek, a Waberer’s International Zrt. elnök-vezérigazgatójának.

Elektronikus fuvarlevél

A légi közlekedésben használható elektronikus fuvarlevél alkalmazásával egyszerűbbé és gyorsabbá válik az árukezelés, biztonságosabbá és költséghatékonyabbá a fuvarozás – közölte december 14-ei sajtótájékoztatóján Teleki József, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Repülőtéri Főigazgatóságának vezetője Vecsésen.

Az új Budapest Airport Business Parkba költözik a DHL két üzletága

A DHL légi és tengeri szállítmányozási üzletága, valamint közúti fuvarozási szolgáltatója a Budapest Airport új üzleti parkjának egyik első bérlője, az irodai és raktárlétesítményeket 2013-ban adják át – tájékoztatta a DHL december 14-én az MTI-t.

Zsugorodó piac

A tengeri szállítmányozásban továbbra is a távol-keleti import dominál, a megbízók részéről pedig elvárás, hogy a szállítás, a vámkezelés, valamint a rakománybiztosítás egy kézben legyen.

Versenyképes gyűjtőszállítmányozás

A gyűjtőszállítmányozás területén is mind inkább előtérbe kerülnek azok a hozzáadott érték szolgáltatások, amelyekkel az ügyfelek egyre magasabb elvárásaihoz kell igazodniuk a szállítmányozó cégeknek.

Mérsékelt növekedés

A csomaglogisztikai piac fejlődését többek között a környezetbarát logisztikai szolgáltatások, az elektronikus küldeménykezelő megoldások, illetve online alkalmazások határozzák meg. A CEP-piac vezető szereplőinek szakembereivel beszélgettünk.

Logisztikai szerződés?

A Magyar Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége 2011. szeptember 28-29-én megtartott konferenciáján elhangzott „A logisztikai szerződés jogi szempontból, közgazdászoknak és kereskedőknek” című előadás alapgondolatait osztjuk meg olvasóinkkal.

Mit és kivel?

Szinte minden vállalat valamely logisztikai tevékenységét szerződött alvállalkozókra bízza, legyen az raktározás, belföldi disztibúció vagy hozzáadott értéket teremtő speciális logisztikai szolgáltatás. A szolgáltatók kiválasztásáról, a tendereztetés során megfogalmazott alapelvárásokról, és egy esetleges szolgáltatóváltásról különböző iparágakban működő vállalatok logisztikai vezetőit kérdeztük.

Közlekedéslogisztikai Konferencia

A szeptember 28-29-én Velencén megrendezett konferencia mottója: Gazdasági vagy morális a válság – tudunk-e összefogni?

Árérzékeny piac

Idén a kishaszonjármű-piacot a nagyflották beszerzése mozgatja, és ehhez igazodik a piac növekedése is. A megkérdezett szakemberek visszafogott piaci bővüléssel számolnak a jövő évre vonatkozóan.

A leginkább környezetbarát teherautó

Az MAN TGX 18.400 elnyerte a „Green Truck 2011” díjat. Az MAN nyergesvontatója alacsony üzemanyag-fogyasztásával és kisebb CO₂-kibocsátásával egyértelmű győzelmet aratott az európai piacon.

Gregor Veselko PhD

A 37 éves közgazdász végzettségű szlovén szakember két évvel egyetemi tanulmányai befejezése után 2001-ben Antwerpenben szállítmányozás és tengeri szállítás menedzsment szakirányú mester fokozatot szerzett, majd két évvel később a Ljubljanai Közgazdasági Karon szintén egy mester diplomát. 2006-ban a Portoro¾-i fakultáson transzportlogisztika és stratégiai supply chain menedzsment témakörben doktorált. Szakmai pályafutását az Intereuropa d.d. vállalatnál kezdte 1999-ben. Hét évig volt a Rijekai Kikötő regionális menedzsere, majd visszatért Koperbe, és ott szakértőként dolgozott, mielőtt 2006 márciusában a Koperi Kikötő ügyvezető igazgatói pozícióját átvette. A Koperi Kikötő Igazgatótanácsa 2009. június 16-án nevezte ki a vállalat igazgatótanácsának elnökévé. Gregor Veselkót a Koperi Kikötő eredményeiről, a fejlesztésekről és a jövőbeni tervekről kérdeztük.

Előtérben a kiegészítő szolgáltatások

Hogyan alakult a CEP-piac tavalyi éve, mely szektorokban mutatkozik a leginkább igény az expressz csomagszállítási szolgáltatásokra, illetve milyen fejlesztésekkel igyekeznek a futárszolgálati cégek a megbízók elvárásait kielégíteni? Ezekre a kérdésekre a hazai CEP-piac meghatározó szereplőitől kaptunk válaszokat.

Folyamatos ügyelet,készenléti rendszer

Egy autóipari beszállítónak megbízható partnerre van szüksége az időbeni szállítások szervezéséhez és lebonyolításához.

Komplex megoldások Közép-Európa és a Közel-Kelet között

A török ULUSOY Csoport és az EUROLOG között 2009 őszén létrejött kizárólagos stratégiai partnerkapcsolat a két nagy régió, Törökország és Közel-Kelet, valamint Ukrajna és Oroszország közötti, elsősorban projekt jellegű szállítmányozási és logisztikai igények kiszolgálását célozza.

Túl a holtponton

Kapacitásoptimalizálás, fuvardíjcsökkenés, hektikus vevői igények jellemezték az elmúlt évek légi szállítmányozási piacát.

Door to door

A Samsung Electro-Mechanics GmbH Magyarországi Fióktelepe egyre hatékonyabb szállítási megoldásokat keres annak érdekében, hogy ügyfelei igényeit a leghatékonyabban ki tudja elégíteni. Katona Istvánnal, a Samsung GmbH Magyarországi Fióktelep logisztikai vezetőjével és Vásárhelyi Árpáddal, a Schenker Nemzetközi Szállítmányozási és Logisztikai Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Szállítmányozási együttműködések Európában

A ProLogis kutatási csoportja január elején közzétette legújabb jelentését „Szállítmányozási Együttműködések Európában” címmel. A szállítmányozási együttműködések előnyei ugyanazok a versenyben álló riválisok és hagyományos partnerek számára. A közös disztribúciós létesítmények alkalmazásával az azonos vagy közeli célállomásokba szállítás során az együttműködő felek szinergiahatásokat, méretgazdaságossági és költségcsökkentési előnyöket élveznek az áruk raktározása, felpakolása, kezelése és szállítása során.

Milliónyi mikulás

A salgótarjáni Lívia Csokoládé Kft. az év különböző nagy szezonjaira gyárt figurális édességet. A Tesco szezonális beszállítójaként többmillió üreges terméket gyárt az áruházláncnak.

Rugalmas, jól felépített rendszer

Az Audi Hungaria Motor Kft. hatalmas áruforgalmi rendszerének meghatározott szállítmányozási folyamatait a cég transzportmenedzsment osztálya koordinálja.

Egyedi megoldás komplex feladatra

A Hankook rácalmási gyáregységének bővítése kapcsán új gépek, berendezések és gyártóegységek kerültek átszállításra a tengeren túlról. Ehhez a komplex logisztikai feladathoz felkészült logisztikai partnerre volt szükség.

SCM az informatika szemszögéből

Az SAP magyarországi fejlesztőközpontjának vezető szerepe van a komplett értéklánc menedzselésére fejlesztett SAP SCM megoldás fejlesztésében. Dr. Katharina Gnirke, a fejlesztőközpont ellátási lánc, termékéletciklus és gyártóiparágakért felelős szakmai vezetője nyilatkozott lapunknak e szoftvermegoldásról, valamint a lean gyakorlatáról.

Túl a válságon?

A haszonjárműpiac egyes szegmensei már láthatóan túljutottak a krízisen, amely tendencia a jelenlegi ügyféligényekben is megmutatkozik. Erről beszélgettünk néhány hazai gépjárműimportőr ügyvezető igazgatójával.

Helyzetkép: tengeri szállítmányozási piac

A gazdasági válság következtében az elmúlt időszakban teljesen leállt a tengeri konténergyártás, ami a kínai gyártóüzemek bezárásához vezetett. A 2010-es évet jellemző fokozatosan növekvő kereslet következtében több konténergyár döntött az újraindítás mellett, ami a termelés beindításának magas költségei, a képzett munkaerő hiánya és a növekvő alapanyagárak miatt csak lassan realizálódik.

Óvatos optimizmussal

Lassú emelkedésről számoltak be a lapunknak nyilatkozó tengeri szállítmányozók, de a válság előtti szint elérése még távol van. Nem segíti a fellendülést, hogy a hajózási társaságok a kapacitást nem bővítik, a fuvardíjakat viszont emelik. A recesszió miatt átrendeződtek a piacok, így olyan cégek is tengeren szállítatnak, amelyek korábban csak vasúti vagy közúti fuvarozásban jelentek meg megrendelőként.

Hódít az e-sourcing a logisztikában

Magyarországon a logisztika területén is rohamosan terjed az e-sourcing, az elektronikus beszerzés. A TimoCom ennek a folyamatnak az élére állt. A TC eBid® európai tenderkiírási platform és az évek óta piacvezető TC Truck&Cargo® fuvarbörzével közösen egy komplex online logisztikai megoldást kínál árukibocsátó, kereskedő cégek részére is.

Belföldi disztribúció

Mennyire „belföldi” még a belföldi disztribúció és milyen trendek érvényesülnek ebben a piaci szegmensben? Felülkerekedhet-e a minőség, a megbízhatóság az ártényezőn? Hogyan változnak a megbízók igényei és milyen megoldásokkal válaszolhatnak ezekre a szolgáltatók? Többek között erről kérdeztünk két, a hazai piacon is meghatározónak számító logisztikai szolgáltatót.

Lehetetlennek tűnő cél?

A Ghibli Kft. által szervezett Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek 4. Országos Konferenciáján erre a kérdésre adnak választ a szakemberek. Aktuális logisztikai problémákat vitatnak meg a résztvevők, melyekkel a gyakorlati életben kell szembenézniük.

„Nagytakarítás” után finomigazítások

Az elmúlt két évben jelentős átalakítások történtek a Pécsi Sörfőzde Zrt. logisztikai folyamataiban. Erről beszélgettünk Bereczki Sándor beszerzési és logisztikai igazgatóval.

Látni a láthatatlant

Az áruk dézsmálása súlyos problémákat okoz a termelő-, gyártó vállalatok, és a teljes ellátási lánc többi szereplője számára is, ezért a károk megelőzése érdekében egyre többen döntenek áru- és szállítmányvizsgáló röntgenberendezések alkalmazása mellett.

Logisztikai konferencia a Szent István Egyetemen

November 17-én a gödöllői Szent István Egyetemen a Vállalatgazdasági és Szervezési Intézet, valamint az MKT Logisztikai Szakosztálya „A logisztikai kis- és középvállalkozások teljesítménye és stratégiája” címmel konferenciát szervezett.

Egyedülálló kínálattal

A Magyar Pálinka Háza az első olyan kezdeményezés, ahol az egyéni fogyasztó olyan pálinkakínálattal találkozhat, amelyet az összetettsége okán sehol máshol nem kap meg. Erről beszélgettünk Szicsek Jánossal, a Szicsek Pálinkafőzde tulajdonosával, a Magyar Pálinka Háza alapítójával.

Logisztikai Outsourcing

Nemzetközi színvonalú nálunk a logisztikai kiszervezés piaca, a minőség a legfőbb szempont, a kiszervezők elégedettek a szolgáltatással.

Stratégiai gyár

A holland-angol tulajdonban lévő Unilever Magyarország Kft. 2009. szeptember 4-én fejezte be azt a beruházást, melynek keretében stratégiai gyárrá alakította át a háztartásvegyipari termékeket előállító nyírbátori üzemét. Erről beszélgettünk Francesco Azzara gyárigazgatóval.

Célországok

A gyűjtőszállítmányozásban ma már az egyre rövidülő tranzitidők teljesítése készteti a szállítmányozókat a minél hatékonyabb gyűjtőszolgáltatás kialakítására.

Tengernyi érv

A tengeri szállítmányozás a nehéz gazdasági körülmények ellenére – ahogy tréfásan azt mondani szokták – köszöni, jól van. Azt azért tegyük hozzá: volt már jobban is. A terület lapunk által megkérdezett hazai gyakorló szakemberei mindenesetre bizakodóak, sőt, néhány hasznos ötletet is megosztanak az olvasókkal.

Trendek és tendenciák 2009

Az elmúlt hónapok során bekövetkező változások, pénzügyi-gazdasági folyamatok a hazai logisztikai piacon is erőteljesen éreztetik hatásukat. A DHL-MLBKT 2009. március 18-án megrendezett logisztikai konferenciájának szakértői szerint a termelési és beszerzési mennyiség, valamint az új rendelések visszaesésével járó szállítási átfutási idő rövidülése, a kiszolgálandó volumen csökkenése, az ellátási láncok rövidülése, a szállítmányozási díjak mérséklődése, a szolgáltatói piac szűkülése mind a 2009-es év velejárói.

Rendkívüli felkészültséggel

A túlméretes áruk szállítása nagy kihívást jelent egy szállítmányozó cég számára. Cikkünkben a Távol-Keletről induló, és az Alföldre érkező, súlyában és kiterjedésében is túlméretes küldemények útját követtük.

Mese habbal?

Egyetértő bólogatással és felcsendülő tapssal reagált a DHL-MLBKT 2009. március 18-án megrendezett „Földön, vízen, levegőben – Trendek és tendenciák 2009” elnevezésű logisztikai konferencia közönsége az Audi Hungária Kft. egyik résztvevőjének azon kijelentésére, miszerint a logisztikai szolgáltatók által népszerűsített hatalmas árkedvezmények az ügyfelek irányában nem kerülnek érvényesítésre.

Túlélési stratégiára van szükség

A szállítmányozói szakma, mint a termelő szektorok kiszolgáló ágazata, a válság hatásait szinte elsőként megérzi. Erről beszélgettünk Kautz Istvánnal, a Magyar Szállítmányozók és Logisztikai Szolgáltatók Szövetségének elnökével.

Helyzetelemzés

A 2008. év végén elindult pénzügyi- és gazdasági válság igazából most kezdi éreztetni hatását a logisztikai szektorban. A hatások azonban nagyon vegyes módon jelentkeznek az egyes szakterületeken.

Stabil alapokon

A szállítmányozó vállalatok szerepe az ellátási láncban igen fontos, hiszen független fuvarszervezőként megfelelően tudják képviselni a megbízók érdekeit.

Középpontban a szinergiák

A vegyipari logisztika területén jelentős a vasúti szállítás részaránya. Ennek sajátosságairól beszélgettünk a Raabersped ügyvezető igazgatóival.

Innovatívan a légi szállítmányozásban

Az angol Business Monitor International Ltd. által, a gazdaságot befolyásoló tényezők vizsgálatára alapozott Hungary Freight Transport Report tavalyi negyedik negyedévében kiadott megállapításai szerint a szállítmányozási piacon 2008-2010 között évente 4,3%-os növekedés várható. A légi szállítmányozásban azonos időszakra vonatkoztatva 5,2% növekedést jósolnak a szakértők. Cikkünkben arról beszélgettünk néhány szakemberrel, hogyan látják a jövőt.

Digitális reptéri vámügyintézés

Másfél évtizedes fejlesztési és működtetési tapasztalatokra alapozva jelentősen egyszerűsítette a repülőtéri áttárolás és vámolás folyamatát a CCS Hungary új szoftvere. Az eredmény: gyorsabb folyamatok, kevesebb papírmunka, alacsonyabb költségek és a sorban állás megszűnése.

Hosszú távra alapozva

Az 1994-ben alapított Panasonic Magyarország Kft. több mint egy évtizedig felelt a magyar piac ellátásáért mielőtt 2007-ben nevét Panasonic South-East Europe Kft.-re változtatta. Azóta a vállalat regionális elosztó központként a magyar piac ellátása mellett kiszolgálja a volt jugoszláv tagállamok, valamint Bulgária, Albánia területét is. A cég magyarországi fejlődéséről, a jövőbeni kihívásokról Lőrincz János logisztikai igazgatóval beszélgettünk.

Országos lefedettséggel

A Masped cégcsoport – amelynek anyaválallata az idén 60. évfordulóját ünneplő Masped Zrt. – tavaly januárban bővült a belföldi áruterítéssel foglalkozó Masped Expressz-Logisztika Kft.-vel.

Fenntartható szállítás

Az Európában felhasznált teljes energiamennyiség mintegy 25%-át a közúti közlekedés emészti fel. Annak érdekében, hogy a szállítási tevékenységek fenntarthatóbbá váljanak, az ECR Europe által létrehozott, 40 európai gyártóból, kiskereskedőből és logisztikai szolgáltatóból álló csoport egy praktikus eszköztárat tett hozzáférhetővé.

Kitűnő eredmények, hatékonyabb szervezet

Mint minden vasúti szállítmányozó életében az utolsó negyedév a csúcsszezont jelenti. Így van ez a Masped-Railog Kft.-nél is. De nem csak ez adta apropóját, hogy megkeressük Gyabronka Tibor ügyvezetőt, ugyanis a cég életében kiemelkedő eredményeket és fontos változásokat is hoz a közeljövő.

Töretlen fejlődés

A MASPED Első Magyar Általános Szállítmányozási Zrt. 1948-as alapítása óta jelentős fejlődési szakaszokon ment keresztül. Erről beszélgettünk Kautz Istvánnal, a Masped Csoport elnök-vezérigazgatójával.

Újabb láncszem a logisztikában

Magyarország logisztikai térképe május végén a Győrszemerén megépített Raabersped Logisztikai Központtal bővült.

Nemzetközi

A tavalyi év a magyar logisztikai piacon – ahogy mi láttuk – még mindig a lendületes fejlődés éve volt. Flották bővültek, új raktárak épültek, mi pedig megdupláztuk, 2-ről 4 milliárd forintra növeltük árbevételünket az előző évhez képest. A fejlődést minden bizonnyal segítette az is, hogy a magyar külkereskedelem volumene tovább nőtt a már erősödő makrogazdasági problémák ellenére – mondta el lapunknak Péter Csaba, a GEFCO Magyarország Kft. kereskedelmi és marketingigazgatója.

Nemzetközi szállítmányozás

Lassú GDP-növekedés, tempósabban bővülő export és visszafogottabban növekvő import jellemezte tavaly a magyar gazdaságot. Közben két új taggal bővült az EU, a régiós országok gazdasága száguldott, a gyártási és kereskedelmi tevékenység globalizálódása pedig tovább erősödött. Hogyan mutatkozott meg mindez a magyarországi logisztikai és speditőrcégek nemzetközi szállítmányozási tevékenységében és eredményeiben?

Fejlesztések a CEP-piacon

Expressz szállítás – expressz változások a piacon. A gyorsaság a CEP (futár-, expressz és csomaglogisztikai) szolgáltatóknak nem csak a munkáját, de a fejlődési ütemét is jellemzi. Összeállításunkban arra kerestük a választ, hogy a legfontosabb hazai szereplők milyen fejlesztésekkel állnak helyt az egyre élesebb versenyben.

Regionális megoldások

Újabb sikeres évet tudhat maga mögött az idén 60 éves Masped egyik leányvállalata, a Masped-Railog Kft. Az évforduló kapcsán a vállalat ügyvezető igazgatójával a múltról, a jelenről és a siker tényezőiről beszélgettünk.

Földön, vízen, levegőben

A DHL Logistics március 19-én a budapesti Ramada Plaza hotelben a logisztikai trendekről és tendenciákról tartott konferenciát.

Hazai trendek

A légi áruszállítás területén szárnyalás, a vasúti, közúti, valamint a tengeri konténeres forgalomban azonban pozitív előjellel említhető stagnálás jellemezte a Magyar Szállítmányozói és Logisztikai Szolgáltatók Szövetsége (MSZLSZSZ) tagvállalatainak tavalyi eredményeit.

Globális összhangban

Húsz kilométert autózni a hipermarketbe egy liter tejért még akkor sem gazdaságos, ha ez a termék egy közelben lévő kisboltban a duplájába kerül. Ezzel a kissé hétköznapi példázattal lehetne bemutatni azon cégek stratégiáját, amelyeket beszerzéseiknél nem vakít el a kedvező darabár csillogása. A világ legnagyobb vállalatai közé sorolt, amerikai központú Emerson vállalatcsoport ezek közé tartozik.

Kihívások és élesedő verseny

Milyen kihívásokkal és problémákkal néztek szembe tavaly a magyar tulajdonú vagy magyarországi kötődésű logisztikai szolgáltatók, és mire számítanak idén? Növekedés, stagnálás vagy csökkenés jöhet? Többek között ezekre a kérdésekre kaptunk választ a hazai logisztikai szektor három meghatározó szakmai szervezetétől.

Közel a célpiacokhoz

A világ vezető gyógyszeripari vállalata, a Pfizer Pharmaceuticals Inc. (Pfizer) 2007. december 17-én adta át a Magyarországon létrehozott új közép-kelet-európai disztribúciós központját Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára, és April Foley, az Egyesült Államok budapesti nagykövete jelenlétében. Masztis Tamással, a Pfizer Magyarország Kft. logisztikai vezetőjével a vállalat magyarországi szerepvállalásáról beszélgettünk.

A logisztikához igazodva

Egy adott vállalat életében a logisztikai alapfolyamatokkal kapcsolatos döntések hosszú távon befolyásolják a hatékonyságot és a versenyképességet. A logisztikai kiadások optimalizálásával jelentős költségmegtakarításokat lehet elérni.

Közel a célpiacokhoz

A világ vezető gyógyszeripari vállalata, a Pfizer Pharmaceuticals Inc. (Pfizer) 2007. december 17-én adta át a Magyarországon létrehozott új közép-kelet-európai disztribúciós központját Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára, és April Foley, az Egyesült Államok budapesti nagykövete jelenlétében. Masztis Tamással, a Pfizer Magyarország Kft. logisztikai vezetőjével a vállalat magyarországi szerepvállalásáról beszélgettünk.

Élni a lehetőséggel

A logisztikai szolgáltatási piac Magyarországon folyamatosan fejlődik, átalakul. Újabb szereplők jelennek meg, és az elmúlt pár hónapban az egyik logisztikai szolgáltató felszámolásáról értesült a szakma. Wáberer Györgyöt, a Waberer’s Holding Zrt. elnök-vezérigazgatóját kérdeztük, hogyan látja a mai piaci helyzetet.

Kifinomult logisztika

Az idén ünnepelte tizedik születésnapját a hazai alapítású építőanyag-gyártó és márkakereskedő vállalat, a Masterplast Group Zrt. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat sikerének egyik titka a termékei mögött álló, kiválóan szervezett logisztikai háttér. A gyors fejlődésről és a jövő kihívásairól Józsa Dáviddal, a cég logisztikai igazgatójával beszélgettünk.

Logisztika – gyártóknak

A nagyszombati PSA autógyárban öt-hat óra szükséges egy autó összeszereléséhez, óránként 55 Peugeot gördül le a gyártósorokról. A szlovákiai autógyárban naponta 836 gépjármű készül a GEFCO exkluzív logisztikai támogatásával. A gyártásról és a komplex logisztikai megoldásokról beszélgettünk Alain Baldeyrou-val, a PSA Peugeot Citroën Slovakia gyárigazgatójával és Olivier Large-zsal, a GEFCO Slovakia ügyvezető igazgatójával.

Előny a levegőben?

A magyarországi légi áruszállítás és vele együtt a szállítmányozás eredményei biztatóak, ami elsősorban a Távol-Kelet és Európa közti áruforgalom folyamatos bővülésének köszönhető. Ez a felfutás magával hozta azt, hogy a légi fuvarozók növelték kapacitásaikat, és egyre kiélezettebb lett köztük a verseny.

Minőségbiztosítás a logisztikában

A minőség, a minőségbiztosítás fogalma néhány évtizeddel ezelőtt még nehezen volt értelmezhető a logisztika, de általában a szolgáltatások területén is. Az ISO 9001:2000 nemzetközi szabvány megjelenésével azonban e területen is változott a helyzet. A szabványosításról, annak jelentőségéről és fejlődéséről kérdeztük a szakembereket.

Változó igények

A nemzetközi szállítmányozás az ország Európai Uniós csatlakozása óta teljesen átalakult. A korábban kvóta által kötött feladatvállalás megszűnt, és a magyar fuvarozók és szállítmányozók szabadon dolgozhatnak az unió egész területén. Csakhogy ez egyben azzal is jár, hogy a multinacionális cégek is kötöttségek nélkül jelen lehetnek Magyarországon. A verseny tehát élesedett, és az elvárások is egyre magasabbak lettek. Ma már a kis cégeknek is igyekezniük kell komplex szolgáltatást nyújtani, ha a piacon akarnak maradni.

Széleskörű kiszolgálás

A Trans-Sped neve jól ismert a megbízók körében, bár sokan még mindig a szállítmányozói, raktározói alapszolgáltatások miatt keresik. A cégcsoport napjainkra kialakult divízió- és irodahálózata teljes körűen képes kielégíteni a megbízók logisztikai igényeit.

Munkahelyteremtés, munkaerőképzés a DHL-nél

A DHL Express a DPWN divíziójaként 1984-ben jelent meg Magyarországon, és az elmúlt 23 év alatt a légiexpresszpiac vezető szolgáltatójává vált hazánkban. Hosszú távú törekvéseiben két alapvető célt hangsúlyoz: a hazai infrastruktúra fejlesztése, valamint a humánerőforrás folyamatos képzésének biztosítása.

Proaktív és rugalmas

A konténeres tengeri áruszállítás az elmúlt években minden korábbi várakozást, előrejelzést felülmúlva növekedett, és egyidejűleg minőségi változáson is átment. Az ügyfelek egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a szolgáltatási színvonalra és a szállítások pontosabb tervezhetőségére.

Egyedül nem megy

A volt Független Államok Közösségének neve hallatán sokan úgy vélik, hogy egy nagy, ámde bizonytalan és veszélyes piacról van szó, ahol gyakori a szállítmányok megcsapolása, eltüntetése. Egyszóval nem a legbiztonságosabb arrafelé szállítójárművet közlekedtetni. Ám azok a cégek, akik ebben a relációban dolgoznak, egészen másképp vélekednek.

Szélesedő kapcsolatok

Az év eleji uniós csatlakozással Constanta szerepe a tengeri hajózásban várhatóan egyre nagyobb lesz, és mint fekete-tengeri hub, tovább növeli szerepét a közép-kelet-európai áruforgalom bonyolításában. A kikötő tavaly rekorderedményt ért el a konténerforgalomban, túllépte az 1 millió TEU-t (1 037 068 TEU).

Adatbányászat és RFID

Az elmúlt évtizedek során kialakult digitalizált világunkban hatalmas mennyiségű strukturált adat keletkezik nap mint nap. Ezek minősége kulcskérdés felhasználásuk szempontjából.

Tisztuló piaci viszonyok

A tavalyi év különleges volt a magyar vasúti szállítmányozásban. Végre valóban különvált a MÁV árufuvarozási üzletága, és kezdenek tisztulni a piaci viszonyok. Egyre több magán vasúti szolgáltató jelenik meg, és a meglévő cégek között is mind nagyobb a verseny. Mindennek eredményeként sikerült lassítani a vasút áruszállítási részarányának csökkenését. Ez pedig komoly eredmény még Európa nyugati feléről nézve is.

Lehetőségek és csapdák

A szállítmányozó-fuvarozó cégek által alkalmazott szoftver-termékek nevét, szállítóját szemérmes hallgatás övezi, és különös homály veszi körül a rendszerek bevezetéséről, implementációs folyamatainak leírásáról, a bevezetés módszereiről, lépéseiről, sikereiről, buktatóiról, költségeiről, ráfordításairól, tapasztalatairól szóló híreket. Jelezve egyben, hogy valami fontosról, értékesről van szó! A cikk szakmai szerzője erre kíván rávilágítani.

Partnerek

A magyar piacon egyre több cég szervezi ki logisztikai és szállítmányozási feladatait. Mindez egyértelműen az outsourcing előretörését jelzi. A kérdés az, hogy milyen szempontok alapján választanak a tenderek kiírói, és mi az a plusz, amivel a pályázók elnyerhetik a megbízást. Összeállításunkban mind a megbízói, mind a szolgáltatói oldalról kerestük a válaszokat.

Kijárt utakon

Manapság egyre több cég igényli a személyre szóló szállítási, logisztikai vagy futárszolgáltatásokat. A magyar piacon a szolgáltatók igen széles köre dolgozik az egy-két fős cégektől a nemzetközi nagyvállalatokig. Összeállításunkban a hazai piac néhány gyakorlati megoldását mutatjuk be.

Eltérő utakon

A cargoszállítás területén kisebb és nagyobb cégek is megélnek, de csak akkor, ha a legmodernebb technikát alkalmazzák. Így lehet személyre szóló szolgáltatást nyújtani, a személyes megbízástól a nemzetközi cégekig bárkinek.

Logisztikai képzés a Tomori Pál Főiskolán

A kalocsai Tomori Pál Főiskola 2004-ben alakult államilag elismert, akkreditációval rendelkező felsőoktatási intézmény, amely a gazdasági felsőoktatás részeként működik.

Egy biztos pont

Egyre több olyan, főként nagyvállalkozás van hazánkban, aki indít gyakornokprogramot. A témával kapcsolatban a cégek és a végzős diákok oldaláról is számos kérdés felmerül. Azok azonban, akik belevágtak, kivétel nélkül sikerről számoltak be.

Raktárpiaci áttekintés

A modern magyar raktárlogisztikai piac alapjait képező központok építése az ezredfordulót követően indult el és az eltelt mindössze 5-6 év alatt az ingatlanpiacnak ez a szegmense is elkezdte az érett piac jellemzőit mutatni.

Változások éve

A belföldi szállítmányozás jelentős változásokon ment át az elmúlt időszakban. Ennek egyik leglátványosabb jele a flották minőségi átalakulása. A szakemberek szerint az idén sok vállalkozás feladja a küzdelmet, és várható, hogy a szállítmányozók hosszú idő után az idei évben emelni fogják az árakat.

Átrendeződő piac, fókuszban a kkv-k

Konszolidálódik a vállalatirányítási rendszerek piaca. A felvásárlások motivációi között a megváltozott célpiac is szerepel.

A jó „házasság” titka

Két cég között a hosszú távú együttműködésnek legalább annyi buktatója van, mint egy házasságnak. Hogyan lehet évekig együtt dolgozni úgy, hogy mindkét fél elégedett legyen? Miként érhető el, hogy minden zökkenőmentesen menjen? Hogyan tartható fenn a kölcsönös bizalom, a hétköznapok nehézségei között? A válaszokat jól működő partnerkapcsolatban dolgozó vállalkozásokon keresztül mutatjuk be olvasóinknak.

Régionáriusok

A magyar szállítmányozás kétségkívül átalakult az Európai Unióhoz történt csatlakozás óta. Egyre inkább előtérbe került a regionális, illetve páneurópai szállítmányozás, amely viszont lényegesen magasabb elvárásokat támasztott az adott feladatban résztvevőkkel szemben.

Expressz szállítás

Az Lagermax AED a Renault–Nissan győri logisztikai központjának – Hungarian Alliance Logistics (HAL) nyitása óta végzi az éjszakai szállítmányozás feladatát. Ahogy Bartók Péter ügyvezető igazgató fogalmazott, a szolgáltatás négy ország teljes alkatrészellátását fedi le. A vállalat a hazai disztribúciós piacon vezető szerepet tölt be. Partnerei között tudhatja a legnagyobb személy- és haszongépjármű-gyártókat és importőröket is.

Szövetségben az idővel

A magyar csomagpiac feltörekvő, gyorsan fejlődő, szabványosodó és globalizálódó. Többnyire ekként jellemzik a nemzetközi expressz szállításra szakosodott vállalatok szakemberei az évente mintegy 10-15 százalékos növekedést produkáló üzletágat.

Vissza Európába

A Philips az idei évtől új logisztikai szolgáltatóval dolgozik. Dr. Antoni Alfonz, a cég regionális disztribúciós központ igazgatója úgy véli, ez a hatékonyság és a költségoptimalizálás mellett azért is fontos, mert a szolgáltatónak pán-európai lefedettséggel kell rendelkeznie.

Optimalizált szállítmányozás

A globalizáció, az emelkedő üzemanyagárak, a fokozott biztonsági követelmények, a szigorodó szabályozás miatt világszinten folyamatosan nő az igény a logisztikai és szállításszervezési alkalmazások iránt. Összeállításunk a fentiek hazai vetületeként, a magyarországi fuvarozási és szállítmányozási szoftverkínálat alakulásáról, az alkalmazásukkal járó előnyökről, a választás szempontjairól és a jövő irányairól készült.

Akár egy svájci óra

A Gyermely Rt. automatizált magasraktárában működés közben tilos embernek tartózkodnia. Ami természetes, mert ahol mindent számítógép vezérel, ott az ember jelenléte csak felesleges veszély- és hibaforrás. Mohr Rudolf a Gyermely Rt. logisztikai igazgatója szerint az automatizált raktár lényege, a precíz és hibátlan munkavégzés.

Garantált együttműködés

A Ciba Specialty Chemicals ügyfelei végtermékeihez állít elő speciális alapanyagokat, melyek a textil, a műanyag és papírtermékek, háztartási és kozmetikai termékek minőségét növelik. A Ciba világszerte több mint 120 országban támogatja partnereit a kreatív folyamatok kivitelezésében.

Hazai kenőanyaggyártás

A MOL-LUB Kft. a MOL-csoport Kenőanyag Divíziójának tagja, a magyar olajtársaság 100%-os tulajdonú leányvállalata. Az almásfüzitői gyártelepen az alaptermékeken, a kenőanyagokon kívül a saját termeléshez szükséges csomagolóanyagokat, valamint a tavaly bevezetett új termékeket – szélvédőmosó, fagyálló- és hűtőfolyadékok – is gyártják. Erről beszélgettünk Baladincz Jenő termelési igazgatóval.

Veszélyes üzem úton, sínen

A vegyipari termékek és melléktermékek szállítása különleges eszközöket, szaktudást és technológiákat igényel. A közúti szállítás tekintetében az uniós csatlakozás után élesedett a verseny.

Összehangolt csapatmunka

A finn tulajdonú Elcoteq legnagyobb európai termelőbázisa Pécsett van, ahol két telephelyen, az 1998-ban zöldmezős beruházás keretében épült Finn utcai és a 2000-ben megvásárolt Szilva utcai gyárban kész- és félkész termékeket állítanak elő az elektronikai ipar multinacionális gyártói számára. A gyártósorok hibátlan kiszolgálása, a késztermékek időre történő kiszállítása összehangolt csapatmunkát és innovatív megoldásokat követel. Erről beszélgettünk az Elcoteq logisztikai csapatával.

Audi: óraműpontosság

Precizitás és hatékonyság – a német iparról és a német autókról ez a kép alakult ki Magyarországon. Amikor Győrbe telepítette motorgyárát az Audi, mindenki azt várta, hogy magas technikai és munkaszervezési tudást is meghonosít. Az azóta eltelt tizenkét év igazolta e várakozásokat: a győri üzem logisztikája úgy működik, mint egy óramű.

Egészséges ellátási lánc

A Béres Gyógyszergyár Rt. logisztikája több szempontból is egyedi vonásokat mutat. Számos egyéb mellett ezek bemutatására kértük Kellner Máriát, a vállalat logisztikai vezetőjét, aki egy hamarosan induló logisztikai beruházás részleteibe is beavatott bennünket.

Öt legjobb tipp

A supply chain management dinamikusan halad előre. A cikkben gyakorlati példákon keresztül mutatjuk be az SCM öt legjobb tippjét.

Logisztika – Információ a folyamatmenedzsment középpontjában

A beszerzések világméretűvé válása a vállalatok központi feladatai közé helyezi a logisztikai folyamatok szervezését. Annak érdekében, hogy az ipari termelő vállalatok gyorsan tudjanak reagálni az időközben végbemenő változásokra versenyképességük megtartása érdekében, az áru útját követő folyamatos és problémamentes információs rendszerrel kell rendelkezniük. Logisztikai és számítástechnikai vállalatok fognak tehát össze, hogy egyre eredményesebb technológiai megoldásokat dolgozzanak ki ügyfeleik számára.

Európai uniós támogatások

Napjainkban egyre több szó esik az európai uniós forrásokról, azok szerepéről a logisztikai fejlesztésekben, ám ezzel kapcsolatban sajnos még számos félreértés van a szakmában.

Három az egyben

A több mint százéves múltra visszatekintő Schmitz Cargobull AG ma a legnagyobb forgalmat bonyolító pótkocsi gyárává nőtte ki magát az európai haszonjármű-gyártásban. A gazdag tapasztalat, a következetes üzletpolitika és a szállítmányozás problémáinak folyamatos feltérképezése, illetve ezek megoldása segítette a Schmitz Cargobullt ahhoz, hogy neve az innováció, a minőség és a megbízhatóság védjegyévé váljon.

Keresés
Fókuszban
StoreVan – a tökéletes mozgó műhely kialakításához
A Logi-Store Kft. portfóliója nemrégiben új termékcsoporttal bővült. A logisztikai háttérszolgáltatással foglalkozó vállalat megkezdte a StoreVan termékek magyarországi forgalmazását, tervezését és teljes körű beépítését.
Tovább »
A Supply Chain Monitor szaklap főszerkesztője a nemzetközi IFOY Díj zsűritagja
Idén 5 új taggal bővült az IFOY Díj nemzetközi zsűrije. Az újonnan kinevezett zsűritagok közé Magyarország képviseletében Rapi-Jaubert Szilviát, a Supply Chain Monitor szaklap főszerkesztőjét is beválasztották.
Tovább »
Kövessen minket facebookon