"együttműködés" cimke cikkei:

Együttműködési megállapodást írt alá a Continental és a Szent István Egyetem

Együttműködési megállapodást írt alá a Szent István Egyetem (SZIE) és a Continental cégcsoporthoz tartozó ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. december 6-án, Gödöllőn.

Kínai-magyar logisztikai együttműködés

Logisztikai együttműködési megállapodást írt alá a kínai Xi’an (Hszian) Nemzetközi Szárazföldi Kikötő Befektetési és Fejlesztési Vállalat, valamint a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CECZ csoporthoz tartozó GHIBLI Szállítmányozási Kft., a MAHART Container Center Kft. és a Záhony-Port Zrt.

Kutatási és innovációs kiválósági központot adtak át a győri Széchenyi István Egyetemen

Kutatási és innovációs kiválósági központot adtak át szeptember 29-én a győri Széchenyi István Egyetemen, ahol elsősorban az ipari digitalizáció és a robotika területén működhetnek együtt a hazai vállalatok, vállalkozások a Magyar Tudományos Akadémiával, az egyetem oktatóival és hallgatóival, terveik, elképzeléseik kutatásában és megvalósításában.

Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a GE magyarországi vállalata

Közös képzésfejlesztésről, valamint a digitális medicina, a mesterséges intelligencia, a virtuális valóság és a sportorvoslás területeit érintő közös kutatásokról kötött stratégiai megállapodást a Debreceni Egyetem (DE) és a General Electric (GE) magyarországi leánycége, a GE Hungary Kft. A dokumentumot június 29-én az egyetem műszaki-informatikai kabinetje ülésén írták alá a két szervezet vezetői.

Vietnami vállalattal kötött megállapodást a Thermowatt Kft.

Vízipari projektekről kötött megállapodást a vietnami Hoa Binh Építőipari és Ingatlanfejlesztő Vállalat és a Thermowatt Kft.

Együttműködés a szakképzésben

Szakképzési együttműködési megállapodást kötött a Teva Gyógyszergyár Zrt. a debreceni vegyipari szakgimnáziummal. A cég a középtávon a munkaerőhiány enyhítését reméli a lépéstől.

Együttműködési megállapodást kötött a Nébih és az élelmezés-egészségügyi intézet

Az élelmiszer-biztonsággal és az egészséges táplálkozással kapcsolatos hatékony társadalmi szemléletformálás elősegítése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (Ogyéi) – közölte a két szervezet közös közleményben április 27-én az MTI-vel.

Egyetértési megállapodást írtak alá

A stratégiai együttműködés további erősítésére egyetértési nyilatkozatot írt alá a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és az MSD Pharma Hungary Kft., a világ egyik vezető gyógyszeripari vállalatának magyarországi érdekeltsége április 11-én Budapesten.

Agrárinformatikai központ épül Gödöllőn

Agrárinformatikai felsőoktatási és ipari együttműködési központ épül Gödöllőn, a beruházásra 1,48 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Szent István Egyetem vezette konzorcium a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap keretéből – közölte a Szent István Egyetem március 20-án.

Toyota-Suzuki együttműködés

Környezetvédelmi, biztonságtechnikai és informatikai területeken, valamint az alkatrészek közös beszerzése terén tervezi bővíteni együttműködését a Toyota Motor Corp. és a Suzuki Motor Corp. - tájékoztatta február 22-én az MTI-t a Toyota Central Europe Kft.

A gyógyszeripart segítő kutatás-fejlesztési program indult Szegeden

Vállalkozások és az akadémiai szféra együttműködésével a gyógyszeripart segítő kutatás-fejlesztési program indult Szegeden uniós támogatással – közölte március 3-án a konzorciumot vezető Solvo Biotechnológiai Zrt.

Hasznos együttműködés

A műszaki képzés fejlesztésére együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem (DE) a Ganz Engineering és Energetikai Gépgyártó Kft.-vel.

Együttműködik a Media Markt és a Tesco

Megállapodást kötött a Media Markt és a Tesco, amelynek értelmében az elektronikai kiskereskedelmi lánc egy-egy új áruházat nyit a Tesco győri, illetve veszprémi hipermarketjében – közölte a két cég sajtóközleményében október 20-án.

Együttműködés a Tesco és a Waberer’s között

A Tesco és a Waberer's-Szemerey szeptember 1-jén bejelentette együttműködését, amelynek keretében a jövőben a Waberer's-Szemerey látja el az áruházlánc magyarországi áruszállítási feladatait. A hosszú távú együttműködés mind a Tesco gyáli, mind a herceghalmi logisztikai központ szállítmányait érinti.

Fejlődő együttműködés

Tovább bővíti tudományos és pályázati célú együttműködését a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Richter Gedeon Nyrt., magas szintű kutatásfejlesztési projektekben vesznek közösen részt.

Az első vám- és adótanácsadó iroda a Ganz telephelyen működő kínai piacon

Az EKOL Logistics Kft. 2016. április 27-én, a Kínai-Magyar Vállalkozók Egyesülete támogatásával ünnepélyes keretek között megnyitotta a Ganz telephelyen működő kínai piacon az első vám- és adótanácsadással foglalkozó irodát.

Együttműködés a németországi csomaglogisztikában

2016 márciusától a GLS csomagküldeményeket szállít a DB leányvállalatának – a DB Schenker pedig gyűjtőrakományokat továbbít majd a GLS megbízásából.

Szorosabb együttműködés

A kutatás-fejlesztési együttműködés megújításáról és bővítéséről írt alá megállapodást a Pécsi Tudományegyetem (PTE), a baranyai megyeszékhely önkormányzata és a Richter Gedeon Nyrt. március 22-én Pécsett.

Magyarország továbbra is a kínai-közép-európai együttműködés zászlóshajója

Magyarország továbbra is a kínai-közép-európai együttműködés zászlóshajója, ebből a jövőben sem szeretne engedni – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a magyar-kínai gazdasági vegyes-bizottság ülését követően március 21-én, Budapesten.

Újabb országban lépett piacra a magyar aukciós cég

A szlovák után a cseh piacon is megkezdte működését a magyar Intergavel Aukciósház. Az online ipari árverésekkel foglalkozó cég piacra lépését segítette, hogy hosszú távú, jó együttműködés alakult ki a Tesco áruházakkal. Miután a kereskedelmi lánc közép-európai üzletei regionális irányítás alá kerültek, a korábban bevált módon, online aukción értékesítik a csere, vagy üzletbezárás miatt eladásra szánt eszközöket, berendezéseket – áll a március 21-én megjelent közleményben.

Gazdasági együttműködésről tárgyalt a MÁV az orosz vasúti fuvarozókkal

A MÁV Zrt. meghívására a záhonyi térségbe látogatott a Transzszibériai Szállítások Koordinációs Tanácsa (TSZKT) és az Oroszországi Vasutak (RZD) delegációja február 10-11-én, a közösen alakított munkacsoport ülésén bemutatták a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) és a Záhony-Port Zrt. által 2015-ben bejegyeztetett vámszabad-területben rejlő gazdasági lehetőségeket – közölte a MÁV február 12-én.

A MÁV-Start és a Rail Cargo Hungaria erősíti együttműködését

A MÁV Start Zrt. és a Rail Cargo Hungaria (RCH) Zrt. erősíti együttműködését, ennek jelképeként mutatták be február 9-én az osztrák tulajdonú vasúti árufuvarozó cég logójával felmatricázott V63-as mozdonyt a Vasúttörténeti Parkban; a jármű a Rail Cargo tehervonatait továbbítja majd.

Együttműködési megállapodást kötött a HungaroControl és a Wizz Air

Együttműködési megállapodást írt alá a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. és a Wizz Air, a közös munka a repülésbiztonság, az operatív módszertan, a kutatás-fejlesztés, az oktatás és a képzés, valamint a szolgáltatásminőség és a vevőelégedettség területére vonatkozik.

Partneri együttműködés a fogyatékkal élőkért

A karácsony közeledtével mindenki szeretne még inkább jót tenni és segíteni másokon. Az idén a Raben Trans European Hungary Kft. úgy döntött, hogy az ügyfeleinek, partnereinek szánt ajándékok egy részét, egy hazai nonprofit szervezettel együttműködve kívánja elkészíttetni. Az IRMÁK Közhasznú Nonprofit Kft. megváltozott munkaképességű munkatársai szorgos munkájának köszönhetően készültek el a karácsonyi gyertyák.

A Telekom és a MET Holding közös cége januárban kezdi működését

Jövő év január 1-jén megkezdi működését a Magyar Telekom MET Holding AG-vel alapított vegyesvállalata, amely a Telekom üzleti ügyfeleinek nyújt majd energiaszolgáltatást - közölte a Telekom december 4-én.

Három LUKOIL töltőállomáson nyílik élelmiszerüzlet

A bevásárlás lehetőségét kínáló élelmiszerüzletté alakul 3 LUKOIL üzemanyagtöltő-állomás shopja. A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Normbenz Magyarország Kft. együttműködése jegyében elsőként Budapesten, Diósdon és Tatabányán lehet a tankolást és a bevásárlást egy helyen intézni. Az üzletnyitásokat a jövőben továbbiak követhetik – jelentette be SPAR Magyarország november 25-i sajtóközleményében.

Bővülő üzlethálózat

Októberben és novemberben további 6 városban újította meg a SPAR az OMV töltőállomásain üzemeltetett shopját a SPAR express koncepció szerint. Az olajtársasággal 2013-ban kezdett együttműködés keretében ez évig az ország 5 pontján lehetett összekötni a tankolást a bevásárlással, a vásárlói visszajelzésekből építkező folyamat újabb vidéki üzleteivel 45-re nő a SPAR expressek száma – közölte november 19-i sajtóközleményében a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

Komoly cargo-kapcsolat Kínával

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Sanghajban a Budapest Airport és a Ningbo International Airport & Logistics Development Company. A Ningbo International Airport egy jelentős cargo fejlesztési potenciállal rendelkező repülőtér, amely Kína legfejlettebb gazdasági térségében, Sanghajtól mindössze 200 km-re fekszik. Az együttműködéstől elsősorban a cargo-kapcsolatok fellendülését remélik a felek – áll a Budapest Airport november 19-én kiadott sajtóközleményében.

Együttműködik a GVH és a gyógyszerészeti intézet

Együttműködési megállapodást kötött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI). A két szervezet október 13-i közleménye szerint a felek kölcsönösen segíteni kívánják egymás tevékenységét a gyógyszerek, a gyógyászati segédeszközök, az étrend-kiegészítők, a különleges táplálkozási célú élelmiszerek, valamint a kozmetikai termékek piacain.

Stratégiai együttműködés

A mellékhatás-jelentések számának növekedését, nagyobb gyógyszerbiztonságot és új tehetséggondozó ösztöndíjprogram megjelenését várják a Semmelweis Egyetem (SE) és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) között létrejött stratégiai együttműködéstől.

PSA Peugeot Citroen–Tata együttműködés körvonalazódik

Együttműködési megállapodást írt alá az indiai Tata Motors és a francia PSA Peugeot Citroen autógyár Peugeot modellek indiai gyártásáról - közölte az indiai Economic Times értesülésére hivatkozva a japán Nikkei gazdasági lap ázsiai üzleti kiadása október 5-én.

Szerződést bont a Richter

A Richter Gedeon Nyrt. és Palatin Technologies Inc. közös megegyezéssel felbontja a 2014 szeptemberében a bremelanotide közös fejlesztésére és forgalomba hozatalára kötött licenc- és együttműködési szerződést – jelentette be a magyar gyógyszeripari vállalat a BÉT honlapján szeptember 21-én.

Gazdasági együttműködés Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek között

Gazdasági együttműködési megállapodást kötött Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek szeptember 15-én Budapesten. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az aláírás után tartott sajtótájékoztatón elmondta: új, szélesebb alapokra kell helyezni a kereskedelmi kapcsolatokat a két ország között.

Matracgyártó üzemet avatott az osztrák ADA cégcsoport Zalaegerszegen

Mintegy egymilliárd forintos beruházással készült el Zalaegerszegen az osztrák ADA bútoripari cégcsoport matracgyártó üzeme, ami nagyon jó példája a kiváló osztrák-magyar gazdasági együttműködésnek – mondta az augusztus 26-án tartott gyáravatón a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára.

Együttműködés a Szegedi Tudományegyetem és a Pick Szeged Zrt. között

A kutatás, a fejlesztés valamint az oktatás területét is magába foglalja az a stratégiai együttműködési megállapodás, amelyet a Szegedi Tudományegyetem és a Pick Szeged Zrt. kötött – tudatta az egyetem augusztus 26-i közleményében.

Több mint 300 milliárd forintból fejleszti egy konzorcium a nyárfa alapú bioetanol gyártást

Mintegy 369 millió forint költségvetésű projekt keretében a James and Tailor Kft., a Károly Róbert Főiskola és a SZURO-TRADE Kft. konzorciumi együttműködésben dolgozik a nyárfa fajtákra alapozott bioetanol gyártásán – olvasható a partnerek közös, augusztus 12-én megjelent közleményében.

Gyógyszeripari kooperáció Szegeden

Elsősorban a gyógyszerkutatás, a gyógyszergyártás és a termékfejlesztés területén kíván közös kutatás-fejlesztési tevékenységet végezni a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a magyar tulajdonú Goodwill Pharma Kft., együttműködési megállapodásukat kedden újították meg.

Közös lehetőségek az egészségiparban

Új fejezet nyílhat a Magyar-Szerb Egészségipari-Gyógyszeripari Munkacsoport tevékenysége nyomán a két ország gyógyszeriparában, továbbá az orvosiberendezés- és eszközgyártó iparában érdekelt vállalkozások, a kutatás-fejlesztésben, innovációban érintett egyetemek, kutatóközpontok közös munkájában - közölte Feketéné Fényi Ágnes, a munkacsoport társelnöke a testület július 22-i szolnoki ülésén.

Közös kutatásba fog a Szegedi Tudományegyetem és a debreceni NI

A kutatás-fejlesztési, oktatási és pályázati együttműködések mellett közös laboratórium létrehozása is célja annak a megállapodásnak, amit a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az NI Hungary Kft. kötött. A méréstechnika és a szoftverfejlesztés területén is együttműködnek a partnerek, valamint az SZTE hallgatói szakmai gyakorlatokon vehetnek részt az elektronikai gyártónál.

Innovációs együttműködési megállapodás Debrecenben

Innovációs együttműködési megállapodást írt alá Debrecen polgármestere július 1-én a Debreceni Egyetemmel (DE), két multinacionális céggel és egy hazai nagyvállalattal.

Élelmiszerlánc-biztonsági Tanszéket hoznak létre a Szent István Egyetemen

Kihelyezett Élelmiszerlánc-biztonsági Tanszék létrehozásáról kötött együttműködési megállapodást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kara (SZI ÁOTK) – közölte a Nébih június 10-én.

Együttműködési megállapodást kötött a Budapest Airport és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Egyedülálló megállapodást írt alá a Budapest Airport és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. Az együttműködésnek az egyetem oktatói és hallgatói, valamint a repülőtér üzemeltetője is egyaránt a haszonélvezője, hiszen a szoros együttműködés biztosítja egyfelől a legmagasabb szintű, gyakorlati tapasztalatokkal kiegészített képzést, másfelől pedig a megfelelő szakember utánpótlást a repülőtér számára – áll a Budapest Airport május 27-én megjelent közleményében.

Együttműködési megállapodást kötött a Richter az SZTE-vel és az Akadémiával

A kutatást, az oktatást és az innovációt szolgáló együttműködési szerződést kötött május 11-én a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontja (MTA SZBK) és a Richter Gedeon Nyrt.

Két család összefogása újraformálja Európa ásványvízpiacát

Közép-Európa legnagyobb ásványvíz-palackozója, a cseh Karlovarské Minerální Vody Csoport (KMV) és a Szentkirályi Ásványvíz Kft. (Szentkirályi) együttműködik annak érdekében, hogy közösen tovább terjeszkedjenek Magyarországon és a régióban. A 2015 áprilisában kötött megállapodás értelmében a Szentkirályi Ásványvíz Kft. beolvad a Central European Mineral Water Holdingba (CEMW), amely a KMV-t tulajdonló olasz Pasquale család, illetve a Szentkirályit tulajdonló Balogh Levente közös vállalata. A tranzakció eredményeképpen Balogh Levente a Holding meghatározó kisebbségi tulajdonosává vált, továbbá betölti a közös vállalat elnöki pozícióját is – áll az április 29-én kiadott sajtóközleményben.

A Prologis meghosszabbította 11 éves együttműködését a Raben Polska-val

A Prologis Inc., a globális vezető ipari-ingatlan vállalat bejelentette, hogy megújította két bérleti megállapodását a Raben Polska logisztikai szolgáltatóval, amelyek tárgya összesen 40 000 négyzetméter terület a Prologis chorzów-i és blonie-i parkjaiban – áll a Prologis április 20-án kiadott közleményében.

Újabb együttműködés a Siemens és a műegyetem között

A 17 éve kezdődött együttműködés keretében újabb, elsősorban a képzést ösztöndíjakkal és tanulmányutakkal segítő megállapodást kötött a Siemens Zrt. a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel április 2-án Budapesten.

Újabb katasztrófavédelmi feladatot kaptak a civil logisztikai szolgáltatók

Tovább bővül a három éve megkötött együttműködés.

Audi Hungaria Járműmérnöki Kar alakult a győri Széchenyi István Egyetemen

Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. a győri Széchenyi István Egyetemmel több mint 10 éve tartó együttműködésében újabb mérföldkőhöz érkezett. Az újonnan megalakult Audi Kar intézményes keretet biztosít az oktatók és az Audi Hungaria vállalati szakembereinek oktatási és szakmai-tudományos együttműködéséhez, valamint a régió iparának támogatásához – áll az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. február 18-án kiadott sajtóközleményében.

Ötszörösére nőtt a magyar-török áruforgalom

A kétoldalú áruforgalom 2002 óta ötszörösére nőtt Magyarország és Törökország között, a gazdasági együttműködést illetően a turizmusban és az építőiparban kínálkoznak nagy lehetőségek – hangzott el a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén, melyen a magyar-török kereskedelmi, gazdasági, üzleti kapcsolatokról volt szó február 12-én.

Stratégiai megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Kereskedőház

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Kereskedőház a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségével november 18-án; a megállapodás célja, hogy közösen tárják fel a magyar vállalkozások exportlehetőségeit, növeljék az exportvolument, valamint felkutassák, egységesítsék az exportképes árualapokat.

Az emberarcú logisztika

2014 szeptemberének elején a Raben Group megkezdte együttműködését a kościan-i KOSS Szociális Szövetkezettel. Egy újabb szociális vállalat, mely sikeresen működik együtt az említett logisztikai szolgáltatóval – áll a vállalat november 7-én kiadott sajtóközleményében.

Stratégiai együttműködést kötött a pécsi egyetem és a Samsung

A hazai felsőoktatási intézmények közül elsőként kötött stratégiai partneri együttműködési megállapodást a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a Samsung Electronics Magyar Zrt.-vel.

Bosch duális képzés a felsőoktatásban is: Lean Akadémia Miskolcon

A felsőoktatásra is kiterjeszti a Bosch a duális képzést. A Bosch Lean Akadémia a Miskolci Egyetemmel és Lean Enterprise Institute magyarországi szervezetével együttműködésben jön létre. 2014 szeptemberében indul a gyakorlatorientált lean menedzsment szakirány a Miskolci Egyetemen – áll a vállalat szeptember 23-án kiadott sajtóközleményében.

Vegyesvállalatot alapított a Kötéltechnika Kft. és a spanyol Tecnología Deportiva S.A.

A kelet-európai piacok meghódítására vegyesvállalatot alapított a köteleket és hálókat gyártó Kötéltechnika Kft. és a spanyol, munkavédelmi eszközöket gyártó és forgalmazó Tecnología Deportiva S.A. – jelentették be július 24-én.

Új együttműködés a hazai piacon

A hazai e-kereskedelem folyamatos növekedésének hatására egyre nagyobb szükségét érzik a vállalkozások a megfelelő szállítási mód megtalálásának. Ennek eredményeképp a ShopRenter ügyfelei egy új, kedvező feltételekkel igénybe vehető szállítási megoldáshoz juthatnak a Fürgefutár.hu-n keresztül. Mindezt az erre a célra külön kifejlesztett API rendszer biztosítja, amely által automatikussá tehető a rendelési folyamat – áll a cég sajtóközleményében július 21-én.

Együttműködés a Rail Cargo Hungaria és a Záhony-Port között

Együttműködési megállapodást kötött a Rail Cargo Hungaria Zrt. és a Záhony-Port Zrt. a 64. vasutasnapon, július 12-én Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn.

Megnyílt a China Smart Expo 2014

A magyar-kínai kereskedelmi kapcsolatok intenzív volta miatt indította el a dél-kínai Kuanghszi Csuang Nemzetiségi Autonóm Tartomány Magyarországon a kelet-közép-európai térségben tervezett bemutatkozó körútját – mondta Csang Hszicsin, a tartomány helyettes kormányzója a China Smart Expo 2014 megnyitóján, június 12-én Budapesten.

Vodafone mobilhálózaton futnak 2015-től az új Audi modellek

A Vodafone és a Volkswagen Group között március 8-án létrejött megállapodás szerint 2015-től az új Audi modellek kifejezetten autóipari alkalmazásra kifejlesztett, beépített SIM-adatkártyával csatlakoznak majd az internetre – közölte a Vodafone honlapján közzétett közlemény alapján az MTI.

A DHL együttműködik világ leggyorsabb repülősport sorozatával

A DHL Global Forwarding, a Deutsche Post DHL légi és tengeri szállítmányozási üzletága lett ismét a Red Bull Air Race Világbajnokság hivatalos logisztikai partnere. A korábbi hároméves együttműködés után a DGF új megállapodást kötött a világ leggyorsabb repülősport sorozatrendezvényével, a közös munka már idén februárban indul – adta hírül a cég sajtóközleménye február 26-án.

A kiskunmajsai Agrikon KAM a cseh Zetor Tractors beszállítója lesz

A cseh Zetor Tractors beszállítója lesz a kiskunmajsai Agrikon KAM Kft., a tervek szerint évente 3000 fülkevázat szállít majd a cseh traktorgyárnak – adta hírül február 20-án az MTI.

Logisztikai konferencia a kereskedelmi kapcsolatok erősítésére

A 2050-ig tartó társadalmi-gazdasági stratégia keretében Kazahsztán a közép-ázsiai térség logisztikai központjává válik, és kiépíti az ehhez szükséges infrastruktúrát – mondta Galimzsan Amirov nagykövet a két ország kapcsolatáról szóló logisztikai konferencián, február 20-án, Budapesten.

A GE megnyitotta budapesti szolgáltató központját

A GE február 18-án megnyitotta budapesti Globális Üzleti Szolgáltató Központját. A Váci úton lévő, környezetbarát épületben helyet kapott, csúcstechnológiát képviselő új központ a GE üzletágai számára nyújt integrált üzleti szolgáltatásokat Európában és a kontinensen kívül is.

A Huawei innovációs központot létesít Magyarországon

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a Huawei Technologies Hungary képviselői február 12-én szándéknyilatkozatot írtak alá Pekingben a kínai multinacionális vállalat további magyarországi bővítési terveiről, ennek keretében egy szoftveralkalmazás- és szolgáltatásfejlesztéssel foglalkozó Innovációs Központ létesítéséről.

Magyar-szlovák együttműködéssel épült inkubátorházat adtak át Nagykovácsiban

Szlovák-magyar, határon átnyúló együttműködéssel kialakított inkubátorházat adott át Völner Pál február 11-én Nagykovácsiban. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a helyi igényeket fel kell karolni, és ezeket a kezdeményezéseket az Európai Unió is támogatja.

Jelentős európai megrendelések

Két prémiumkategóriás európai járműgyártótól nyert el új megrendeléseket a Rába – közölte a BÉT honlapján a társaság február 11-én.

A Knorr-Bremsével írt alá stratégiai megállapodást a kormány

A kormány a vasúti és közúti járművek fékrendszereit gyártó Knorr-Bremse vállalatcsoporttal kötött stratégiai együttműködési megállapodást, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Michael Buscher, a Knorr-Bremse AG elnöke írt alá február 6-án, a cég budapesti telephelyén.

Inkubátorház épül Pócsmegyeren

Magyar, illetve szlovák mikro-, kis- és középvállalkozásokat is támogató inkubátorház épül a Pest megyei Pócsmegyeren, a projekt költségeihez az Európai Regionális Fejlesztési Alap több mint 1 millió euróval járul hozzá – közölte a leendő üzemeltető, a Pro-Pócsmegyer Kft. ügyvezetője február 5-én.

Vezető építőipari járműgyártóval szerződött a Rába

Európa egyik vezető építőipari járműgyártójával, a Joseph Vögele AG-vel írt alá 2016 végéig szóló szállítási megállapodást a Rába Jármű Kft. – közölte február 5-én az MTI a győri székhelyű cégcsoport közleményére hivatkozva.

A Delphi cégcsoporttal kötött együttműködési megállapodást a kormány

A járműipari beszállító Delphi cégcsoporttal kötött stratégiai együttműködési megállapodást a kormány, a dokumentumot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Jámbor Zoltán, a Delphi magyarországi vezetője írta alá január 30-án, Budapesten.

A Gebrüder Weiss lett a Rozália Park legnagyobb bérlője

Magyarország egyik vezető logisztikai vállalata, a Gebrüder Weiss a CBRE tanácsadói támogatásával 10 000 m²-es raktárterületet bérel a biatorbágyi Rozália Parkban, hogy a Grundfos számára alapanyagokkal lássa el a cég székesfehérvári és a tatabányai gyárait – áll a CBRE január 30-i sajtóközleményében.

Kölcsönösen előnyös orosz-magyar gazdasági együttműködés

Magyar protézisgyártó tart bemutatóműtétet orosz orvosoknak Jekatyerinburgban: 30 orosz szakorvos előtt műt pénteken Prof. Dr. Hangody László ortopéd sebész, a magyar tulajdonú Sanatmetal implantátum- és protézisgyártó termékeivel. A gyártó és külképviseleti partnere, a Creative Expert Consulting a bővülő keleti megrendelések reményében szervezték a bemutató műtétet – áll a január 30-án kiadott sajtóközleményben.

A SPAR és a Máltai Szeretetszolgálat együttműködése 2013-ban is eredményes volt

2013-ban a SPAR Magyarország Kft. és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködésén keresztül, a SPAR-vásárlók bevonásával megvalósított jótékony célú akcióknak köszönhetően 240 tonna tartós élelmiszer és összesen 13 633 072 forint adomány gyűlt össze. Mindezek mellett a cégcsoport az elmúlt évben több olyan akciót is szervezett, melyek kedvezményezettje a Szeretetszolgálat volt – számolt be róla a cég január 24-én kiadott közleményében.

Két magyarországi autógyártóval köt stratégiai megállapodást a kormány

Két magyarországi gépjárműgyártással foglalkozó céggel köt stratégiai megállapodást a kormány: a ZF Hungária Kft.-vel és a Schwarzmüller Járműgyártó Kft.-vel – számolt be róla az MTI január 24-én.

Jelentős autóipari megbízást nyert el a Rába

Évente 600 000 nyugat-európai személyautóhoz szállíthat préselt karosszériaelemeket a Rába-csoport alkatrészüzletága a német Kirchhoff Grouppal nemrégiben kötött megállapodásnak köszönhetően – közölte január 20-án a társaság.

A Scania 108 darab tehergépkocsit szállított a HOPI-nak

Közép-Európa egyik jelentős logisztikai vállalata, a csehországi székhellyel rendelkező HOPI, 108 darab Scania tehergépkocsival frissítette flottáját. Az új, Streamline járművek specifikációját a „Scania Ecolution” koncepciót figyelembe véve határozták meg, ami az üzemanyag-fogyasztás és az ökológiai lábnyom további csökkentését jelenti – adta hírül a svéd járműgyártó január 13-i sajtóközleménye.

Új járműtechnikai labor

Új lendületet adhat a Debreceni Egyetem műszaki karán évek óta sikeresen zajló autóépítő és fejlesztő munkának a ZF Lenksysteme Hungária járműtechnikai laboratórium, amelyet január 10-én adtak át az oktatási intézményben.

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány a Leier Hungária Kft.-vel

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött január 9-én a kormány a győri székhelyű Leier Hungária Kft.-vel. Az eseményen a magyar-osztrák gazdasági együttműködés fontosságát hangsúlyozta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára.

Élenjárók

A Szemerey Transport Kft. és a Waberer’s Logisztika Kft. tavaly novemberben létrejött fúziójával nemcsak a legnagyobb, hanem a legkomplexebb logisztikai szolgáltatásokat nyújtó magyar vállalat alakult meg. Erről beszélgettünk Szemerey Lóránd és Barna Zsolt ügyvezető igazgatókkal.

Mérföldkőhöz érkezett a Waberer’s és a Shell 10 éves partnerkapcsolata

A Waberer’s International Zrt. és a Royal Dutch Shell együttműködési megállapodásának meghosszabbításáról egyezett meg Wáberer György elnök-vezérigazgató és John Rasmussen vállalati flottákért felelős alelnök, budapesti találkozójukat követően – áll a cég december 18-i sajtóközleményében.

Komplex autóipari beszállítói program

Az Audi Hungaria Motor Kft. (AHM) és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) megkezdte a többlépcsős, komplex beszállítói program végrehajtását – közölte a HITA december 12-én.

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány az Egis gyógyszergyárral

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány az Egis gyógyszergyárral, egyúttal felavatták az Egis 4,6 milliárd forintos beruházással elkészült, új hatóanyag-technológiai kutató- és fejlesztőközpontját december 2-án Budapesten.

Élénkült a magyar cégek érdeklődése az orosz piac iránt

A magyar vállalkozások látványosan nyitottabbak a keleti piacok iránt, ugyanakkor felkészültségük még kívánnivalókat hagy maga után – hangzott el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara november 26-i rendezvényén. Füzesi Attila, a Creative Expert Consulting üzlet- és kereskedelemfejlesztési tanácsadócég első embere elsősorban az orosz piacon megfigyelhető magyar vállalkozói taktikákat vette górcső alá.

Visegrádi együttműködés az észak-déli közlekedési kapcsolatok javításáért

A visegrádi országok közötti összeköttetések fejlesztéséről írtak alá nyilatkozatot a magyar, a cseh, a lengyel és a szlovák szakminisztériumok vezetői 2013. november 27-én, Budapesten – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A DHL Express és a Shell együttműködik Magyarországon

Szombathelytől Békéscsabáig harminc Shell töltőállomáson nyílnak DHL Express árufeladási pontok, így ezeken a Shell kutakon éjjel-nappal feladhatóvá válnak a távol élő rokonok karácsonyi ajándékai – derül ki a két cég november 25-i sajtóközleményéből.

Magyar-japán stratégiai együttműködés

A budapesti központú Graphisoft és a japán Nikken Sekkei közösen finanszírozott kompetencia- és kutatóközpont létrehozásában állapodott meg. Az erről szóló stratégiai megállapodást november 21-én írták alá Tokióban, az eseményen részt vett a tokiói látogatáson tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök is.

Egyszerűbbé válik a fuvarozás Magyarország és Fehéroroszország között

Egyszerűbbé válik a fuvarozás Magyarország és Fehéroroszország között, s ez hozzájárulhat a két ország közötti kereskedelmi forgalom növekedéséhez – közölte az MTI november 21-én.

Összefogás a margitszigeti ásványvízüzem újraindításáért

A Fővárosi Vízművek Zrt. és a Szentkirályi Ásványvíz Kft. Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával összefog az egyik legrégebbi palackozású magyar kincs, a Margitszigeti ásványvíz újraindítása érdekében – áll a Szentkirályi Ásványvíz Kft. és a Fővárosi Vízművek Zrt. közös sajtóeseményének november 19-én kiadott anyagában.

A legszélesebb tevékenységi spektrum ellátására

A K&V Nemzetközi Fuvarozó Kft. novemberben állította üzembe azt a mintegy 500 millió forintból megvalósított raktárat, amelyhez a raktártechnikai megoldásokat a Quality Logistics Management Kft. szállította. A két magyar tulajdonú cég már a tervezés fázisában szorosan együttműködött, melyről Varga Józseffel, a K&V Kft. és Pári Róberttel, a QLM Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.

A fenntartható vállalati működés nem csupán lehetőség, hanem üzleti cél!

A hazai üzleti szektor leginkább a környezetvédelemre fókuszál a fenntarthatóság 7 kiemelt aspektusa közül, miközben a legkisebb figyelem az átláthatóság biztosítására esik – derül ki a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) saját, nem reprezentatív felméréséből, amelyet november 15-én tettek közzé.

Személyre szabott létesítmény fejlesztése

A Prologis november 14-i sajtóközleményében bejelentette, hogy 15 éves megállapodást kötött a TOMRA vállalattal, amelynek tárgya egy 13 900 m²-es, személyre szabott létesítmény a Prologis Park Bratislava területén, Pozsonyban. Az építkezés várhatóan 2014 első negyedévében kezdődik meg.

Indul a beszállítói programba jelentkezettek auditálása

Még az idén megkezdődik és 2014-ig tart a Rába-Volvo programba jelentkezett 350 cég közül a legmegfelelőbbek auditálása, amelyik társaság átmegy a szűrőn, az ajánlatot adhat a közös buszgyártásba való beszállításra – közölte a Rába Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója november 14-én, egy budapesti sajtótájékoztatón.

Budapesten ülésezik a Transzszibériai Szállítások Koordinációs Tanácsa

Megkezdődött Budapesten a Transzszibériai Szállítások Koordinációs Tanácsának (TSZKT) 22. plenáris ülése november 14-én, a kétnapos tanácskozáson 25 ország több mint 250 delegáltja tárgyal a transzszibériai áruszállítási folyosó működéséről és modernizációjáról, valamint a konténeres fuvarozások hatékonyságának növeléséről – közölte a MÁV Zrt.

A magyar beszállítói háttér fejlesztésén fáradozik a Német-Magyar Kamara

A beszállítói háttér fejlesztése mind a hazai kis- és középvállalatok, mind az itt tevékenykedő német befektetők számára számos előnnyel jár. Ezért a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 2013-ban fokozta erőfeszítéseit e téren – áll a szervezet november 12-i sajtóközleményében. E kezdeményezések legújabb állomása az Automotive Hungary szakkiállítás keretében megrendezett szakmai konferencia volt.

Megkezdte működését az unió hetes számú vasúti árufuvarozási folyosója

November 8-án megkezdte működését a MÁV irányításával az Európai Unió hetes számú vasúti árufuvarozási folyosója, az RFC7, amely Prágát köti össze Athénnal.

Meghosszabbított együttműködés

A saját célú vasútipálya-üzemeltetési szolgáltatásra kiírt pályázat ismételt megnyerésével a DB Schenker Rail Hungária Kft. és az Audi Hungaria Motor Kft. tovább folytatja sikeres együttműködését. Az új szerződés futamideje 3 év.

A kormány elfogadta az országos Középtávú Logisztikai Stratégiát

November 5-én, sajtótájékoztatón mutatkozott be a kormány által a közelmúltban elfogadott Középtávú Logisztikai Stratégia. Az eseményen részt vett dr. Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára, Fülöp Zsolt, a Logisztikai Egyeztető Fórum soros elnöke, Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét alpolgármestere, parlamenti képviselő és Dr. Bárdos Krisztina, az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Újabb nagyvállalatokkal köt stratégiai megállapodást a kormány

Újabb 3 magyarországi nagybefektetővel köt stratégiai megállapodást a kormány: a Telenorral, a DELPHI cégcsoporttal és a Schneider Electric cégcsoporttal. Az erről szóló határozat a november 4-ei Magyar Közlönyben jelent meg.

Szoftver nyílt nap

2013. október 4-én a Kardex Hungaria Kft. szoftver nyílt napot tartott szigetszentmiklósi ügyfelénél, az Industrial Technique Hungary Kft.-nél.

Összefogás a jó ügyért

A Raben Trans European Hungary Kft. 2013 nyarán adománygyűjtő kampányt szervezett mind munkatársai, mind partnerei, ügyfelei körében annak érdekében, hogy együttes erővel segítsék az SOS Gyermekfalvak kis lakót – áll a társaság október 21-én kiadott sajtóközleményében.

Élesedő verseny az uniós közlekedésfejlesztési forrásokért

A TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat hazai elemeinek fő problémája, hogy az infrastruktúra döntő részben kiépült ugyan, de a minősége rossz, vagy a kapacitása marad el az igényektől. A magyar álláspont szerint ezért a szűk keresztmetszetek felszámolásában a meglévő szakaszok jelentős feljavítása legalább ugyanolyan fontos, mint a hiányzó kapcsolatok megteremtése – hangsúlyozta Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár a TEN-T Days 2013 konferencián október 17-én, Tallinnban.

Együttműködési megállapodást írt alá az MLSZKSZ 3 felsőoktatási intézménnyel

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) és a hazai felsőoktatási intézmények között 2013. október 10-én aláírt megállapodás értelmében új program indul a logisztikai szakemberek képzésének megújítására.

Aláírt megegyezés vontatók beszerzéséről

650 új Volvo nyerges vontató beszerzéséről állapodott meg a Waberer’s International Zrt. és a Volvo Trucks – áll a Waberer’s október 10-én kiadott sajtóközleményében.

A System Alliance Europe a Baltikumban

A Rhenus Logistics OÜ és a Rhenus Svoris filiale Latvija az új együttműködő partnerek – számolt be róla a System Alliance Europe október 10-én kiadott sajtóközleményében.

Felgyorsuló keleti nyitás a közlekedéspolitikában is

Közös nyilatkozatot fogadtak el a Keleti Partnerségben részt vevő államok közlekedési miniszterei második találkozójukon 2013. október 9-én, Luxembourgban. A felek megállapodtak, hogy folytatják az együttműködést és a jogszabályok fokozatos közeledését az uniós joghoz minden közlekedési ágazatban. A szakminisztériumi vezetők jóváhagyták a regionális közlekedési hálózatok térképét és a kiemelt infrastruktúrafejlesztési projekteket tartalmazó listát is.

Magyar építőipari beruházások Oroszországban

A Market Építő Zrt. 100 millió euró összegű finanszírozási megállapodást írt alá október 8-án a Raiffeisen Bank Zrt. által vezetett és az UniCredit Bank Hungary Zrt., valamint a Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt. részvételével megalakult banki konzorciummal egy jelentős, Oroszország területén megvalósuló sportcsarnok-együttes kivitelezésének finanszírozására.

Elkészült a GYSEV első FLIRT motorvonata

A Stadler lengyelországi gyárában elkészült a GYSEV által megrendelt első FLIRT-motorvonat, amely még ez év decemberében forgalomba állhat a Sopron–Szombathely–Szentgotthárd vonalon – áll a vasúttársaság október 7-i közleményében.

Kibővített és megújított együttműködések

A Prologis két magyarországi ügyfelével állapodott meg bérleti szerződésük megújításáról, továbbá egyikükkel bérelt területe kibővítéséről is. A tranzakciók tárgya összesen 23 100 m² terület – derült ki a Prologis október 2-i sajtóközleményéből.

Pécsi megrendelés Rába-Volvo buszokra

A Volánbusz után a pécsi tömegközlekedést üzemeltető Tüke Busz Zrt. tenderén is nyert a Rába Jármű Kft. – jelentette be a társaság szeptember 26-án, közleményben.

Mintegy 500 új munkahelyet teremt a Systemax budapesti beruházása

Több mint 500 új munkahelyet teremt a számítástechnikai cikkeket és alkatrészeket forgalmazó amerikai vállalat, a Systemax Budapesten létrehozott szolgáltatóközpontja – közölte Orbán Viktor miniszterelnök és Pim Dale, a Systemax EMEA Technology Group vezérigazgatója szeptember 24-én tartott megbeszélésük után az Országházban.

Az LPR La Palette Rouge a Prologis új ügyfele Błonie-ban és Poznańban

A Prologis szeptember 23-án bejelentette, hogy az LPR La Palette Rouge, az újrafelhasználható csomagolás terén vezető európai logisztikai szolgáltató Euro Pool System raklapösszesítésre specializálódott tagja két új bérleti megállapodást kötött a błonie-i és poznańi Prologis parkok összesen 7600 m²-es területéről. A tranzakcióban a Jones Lang LaSalle ingatlanügynökség ipari részlege működött közre.

A gyenge infrastruktúra gátja a versenyképes belvízi hajózásnak

A gyenge infrastruktúra korlátja a versenyképes belvízi hajózás fejlődésének a Dunán, 2 éve egy hajózási vállalat sem nyereséges a folyamon a kedvezőtlen körülmények miatt – mondta el Petar Margic, a Duna Bizottság főigazgatója a bizottság szeptember 17-i, budapesti ülése után az MTI-nek.

A Rába csuklós buszokat szállít a Volánbusznak

Csuklós buszokat szállít a Volánbusznak a Rába – tette közzé a járműgyártó szeptember 17-én a BÉT honlapján.

A Bosch Rexroth pneumatika üzletágát a Triton veszi át

A Bosch Rexroth egész világon jelen lévő pneumatika üzletágát (Rexroth Pneumatika) a Triton német-skandináv részvénytársaság részére tervezi értékesíteni – áll a cég szeptember 16-ai sajtóközleményében. Az erre vonatkozó szerződéseket aláírták. A vételár nagyságát illetően a felek titoktartásban állapodtak meg. Az átvétel fúziókontroll-jogi engedélyek megszerzésének fenntartása mellett történik.

Gyártókapacitás-bővítés

Bővíti magyarországi gyártókapacitását a gyógyászati segédeszközöket előállító Coloplast – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Allan Rasmussen, a Coloplast A/S senior alelnöke szeptember 16-ai megbeszélésük után az Országházban.

A DHL a Formula E globális partnere

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a DHL-t választotta elektromos autóverseny-sorozatának, a Formula E bajnokságának logisztikai partnerévé. A stratégiai együttműködés célja, hogy előmozdítsa az innovációt és a környezetbarát megoldások elterjedését, valamint az elektromos közlekedés és a városi logisztika jövőjét is közelebb hozza – áll a DHL szeptember 11-i sajtóközleményében.

Az okos mérés segíti az EU-s energiahatékonysági célok teljesítését

Az okos mérőeszközök tömeges alkalmazása kínálja az egyik legjobb megoldást az Európai Unió 2014-ben életbe lépő új energiamegtakarítási követelményeire. A közösség energiahatékonysági irányelve értelmében 2014-től a tagországokban évente 1,5%-kal kell az energiafelhasználást csökkenteni, ám az okos mérőeszközökkel akár 5-15%-os energiamegtakarítás is lehetséges. A nyugat-európai országokban rohamosan terjedő intelligens rendszerek segítségével elérhető anyagi megtakarítás pedig több mint kétszer akkora, mint a működtetésükkel együtt járó kiadások összege – hangsúlyozták az Okos Jövő Innovációs Klaszterhez csatlakozott vállalatok vezetői augusztus 27-i sajtóközleményükben.

A CCC meghosszabbította 10 900 m²-es bérleti szerződését a Prologis Park Wroclaw IV területén

A Prologis, Inc., a globális vezető ipariingatlan-tulajdonos, -üzemeltető és -fejlesztő vállalat megújította bérleti szerződését a CCC Grouppal, a legnagyobb cipőipari gyártó vállalattal, a lengyelországi cipő-kiskereskedelmi piac vezetőjével. A megállapodás tárgya a Prologis Park Wroclaw IV 10 900 m²-es területe – derült ki a Prologis augusztus 22-i sajtóközleményéből.

A Dunaferr tulajdonosai nyitottak a kormánnyal való tárgyalásra

Az ISD Dunaferr tulajdonosai készek azonnali hatállyal megkezdeni a konzultációs folyamatot a cég jövőjéről – közölte Oleg Mkrtchan, az ISD Korporáció vezérigazgatója, az ISD Dunaferr Zrt. igazgatóságának tagja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek augusztus 23-án küldött válaszlevelében.

Nagykanizsa csatlakozott a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központhoz

Nagykanizsa csatlakozott a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központhoz, az alapító Szombathely, Szentgotthárd és Zalaegerszeg után 4. városként – adta hírül augusztus 22-én az MTI.

Már 23 klaszter büszkélkedhet az Új Széchenyi Terv Akkreditált Innovációs Klaszter címmel

Már minden magyarországi régióban működik Akkreditált Innovációs Klaszter, mindezidáig 205 kutatás-fejlesztési és innovációs projekt részesült több mint 36,5 milliárd forint támogatásban – áll a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. (MAG) augusztus 7-ei sajtóközleményében.

Szorosabbra fűzött együttműködés

A friss (azaz a teljes logisztikai lánc során +2 °C és +6 °C közötti ellenőrzött hőmérsékletet igénylő) termékekkel kapcsolatos, átfogó logisztikai szolgáltatásokra szakosodott Fresh Logistics elnevezésű vállalat folytatja együttműködését az élelmiszeráruk területén piacvezetőnek számító Dachser Food Logistics céggel, és belép az Európai Élelmiszer Hálózatba (European Food Network) – derül ki a július 29-én közreadott sajtóközleményből.

A Procter & Gamble gyöngyösi beruházása 150 új munkahelyet teremt

Augusztus 2-án Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, valamint Papp Kitti, a Procter & Gamble közép-európai pénzügyi igazgatója bejelentette, hogy a vállalat kormányzati támogatási szerződést ír alá a gyöngyösi zöldmezős beruházás kapcsán. A cég sajtóközleménye szerint mindez megerősíti, hogy az új beruházás stratégiai fontosságú az ország számára.

Újabb amerikai nagyvállalatok döntöttek magyarországi bővítésről

Ezen a héten újabb 2 amerikai nagyvállalat jelent be magyarországi bővítést – tájékoztatta a külügyi és külgazdasági államtitkár sajtófőnöke július 29-én az MTI-t.

Klímabarát mezőgazdasági módszertan

Dr. Gyuricza Csaba, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar dékánjának kezdeményezésére került sor arra a gödöllői kerekasztal-beszélgetésre, amelynek eredményeképpen először valósulhat meg önkéntes piaci karbonkredit-kibocsátás és -értékesítés hazánk mezőgazdasági rendszereiből. Az 1 millió tonna emissziócsökkentést megvalósító mezőgazdasági mintaprojekt több száz hazai gazdaság számára jelentheti a klímabarát technológiák alkalmazásának támogatását sok éven keresztül – mutatott rá a Carbon Solutions Kft. július 17-i sajtóközleményében.

Stratégiai partnerségi megállapodásokat kötött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

A megállapodásokat Fónagy János, a tárca parlamenti államtitkára írta alá 8 szakmai szervezet képviselőivel 2013. július 11-én, Budapesten. A minisztérium a stratégiai partnereket közvetlenül bevonja az ágazati jogszabályok előkészítésébe. A kimagasló szakmai teljesítményt nyújtó szervezetek véleményének kikérésével és beépítésével jó minőségű, az életviszonyoknak megfelelő szabályozások alkothatók meg.

Stratégiai partnerségről szóló megállapodást írt alá a kormányzat a logisztikai szakmával

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a teljes magyar logisztikai szakmát képviselő Logisztikai Egyeztető Fórum (LEF) között 2013. július 11-én létrejött egy stratégiai partnerségről szóló megállapodás – derül ki az MLSZKSZ által kiadott sajtóközleményből.

Gépjárműipari együttműködés

Együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a Magyar Gépjárműipari Szövetség (MGSZ) július 9-én azzal a céllal, hogy együtt erősítsék a gépjárműipar versenyképességét, fejlesszék a beszállító ipart, és serkentsék az ágazatba irányuló befektetéseket.

Újabb beruházás Szentgotthárdon

Az Opel Magyarország újabb, 60 millió eurós beruházással bővíti szentgotthárdi motorgyárát – jelentette be Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkára, és Solt Tamás, a szentgotthárdi gyár igazgatója július 9-én, egy Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Gazdaságfejlesztő szervezetek háza épült Debrecenben és Nagyváradon

A magyar-román határon átnyúló HURO projekt keretében európai uniós támogatással elkészült a nonprofit gazdaságfejlesztő szervezet háza Debrecenben, illetve a vállalkozói üzleti központ Nagyváradon – jelentették be június 20-án, a projektzáró tanácskozáson a cívis városban.

Stratégiai együttműködési megállapodás a kanadai Linamarral

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a magyar kormány nevében a Linamar kanadai céggel június 18-án a kanadai Guelphben Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára.

Együttműködés a magyar kkv-k exportjának támogatásáért

Az Eximbank, illetve a MEHIB (együttesen EXIM) működésére vonatkozó jogszabályok közelmúltbeli módosítása révén számos kedvező lehetőség nyílt a magyar exportőrök számára; az EXIM stratégiai együttműködésre törekszik a hazai hitelintézetekkel annak érdekében, hogy a magyar kis- és középvállalkozások az exporttevékenységük támogatásához kedvezményes forrásokat kapjanak – adta hírül az MTI június 12-én.

Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány a japán Denso céggel

Együttműködési megállapodást kötött a kormány a japán autóipari beszállító céggel, a Denso Gyártó Magyarország Kft.-vel június 12-én Budapesten.

Gyógyszeripari együttműködés

A Richter Gedeon Nyrt. (Richter) és a Laboratoire HRA Pharma (HRA Pharma) június 11-én bejelentette, hogy licencmegállapodást kötöttek.

A Schmitz Cargobullal erősíti németországi pozícióit a Waberer’s International Zrt.

További 600 Schmitz Cargobull pótkocsi vásárlásáról állapodott meg Európa egyik legnagyobb közúti fuvarozó vállalata, a Waberer’s International Zrt. az EU piacvezető járműgyártójával – derül ki a június 4-én kiadott sajtóközleményből.

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a kormány és a Siemens

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá június 4-én a kormány és a Siemens Zrt. A 25. stratégiai együttműködési megállapodás aláírásán a kormányt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a Siemens Zrt.-t Dale A. Martin elnök-vezérigazgató képviselte.

Együttműködés a vasúti szektor érdekében

A Hungrail és az MVMSZ május 29-én megújította együttműködési megállapodását, ezzel új lendületet adva a vasúti szektor érdekében végzett közös érdekképviseleti munkának – áll a Magyar Vasúti Magánkocsi Szövetség május 31-én kiadott közleményében.

Együttműködési megállapodást kötött a Teva és a kormány

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány az izraeli Teva gyógyszeripari cégcsoporttal Budapesten – adta hírül az MTI május 2-án.

Folyamatfejlesztés – garanciával

A legtöbb cégvezetőben, tulajdonosban felmerült már a kérdés: Tudunk-e hatékonyabban működni, és ha igen, akkor hogyan? Belső vagy külső erőforrással érdemesebb fejleszteni? A Tanácsadó túl drága, a kollégák pedig nem érnek rá a napi operatív feladatok mellett, és a ráfordítások megtérülése bizonytalan.

Keresés
Kövessen minket facebookon