„Kisautó-gyár” történet

A Metalcar Kft. Magyarország legnagyobb „autógyártója” volt, napjainkban pedig az egyik meghatározó, nemzetközi háztartáselektronikai gyártó beszállítója. A cég egy jelentős üzletstratégiai fordulatnak köszönhetően maradt talpon az erőteljes nemzetközi versenyben.

Mi sem természetesebb annál, hogy bemegyünk egy játékboltba, és gyermekünknek vagy rokonaink, barátaink gyermekének játékot vásárolunk ajándékba. A polcok roskadásig tömöttek a legkülönbözőbb termékekkel. Vannak köztük fejlesztő jellegűek, és sajnos olyanok is, amelyek inkább visszafejlesztik a csemetéket. A játékoknak azonban van egy „örök” kategóriája, amelyet az amúgy a kábítószerekéhez hasonló függőséget okozó játékkonzolok, illetve egyéb számítógépes játékok, és a gyerekek tekintetét rabul ejtő tabletek sem tudtak eltüntetni a piacról: az 1:60–1:43 fémöntvény (diecast) játékautóké. Ezeken a „kisautókon” már vagy 100 esztendeje nőnek fel gyermekek generációi, de a felnőtt gyűjtők körében is népszerűek.  Sőt, olyan új és antik modellek is vannak a piacon, amelyek árából akár valódi, vadonatúj autót is lehet vásárolni. Mind az egyszerűbb, mind a különlegesebb modellek elérhetők a hazai boltokban, ha mégsem, akkor a globális webshopokban. De nem volt ez mindig így. Egyrészt néhány évtizede még nem léteztek webshopok, másrészt Magyarországon, legalábbis papíron hosszú ideig a szocialista tervgazdaság modellje uralkodott, majd 1968-tól lépett életbe az úgynevezett új gazdasági mechanizmus, amely azonban még mindig messze volt a piacgazdaságtól. Azt, hogy mindez milyen mértékű lemaradást eredményezett hazánkban és a többi egykori KGST-országban, nem kell részletezni. Az akkori gyerekeket ezek a gazdaságpolitikai kérdések persze nem foglalkoztatták, az azonban igen, hogy alig lehetett játékhoz jutni, legalábbis igényes, minőségi játékokból jelentős és konstans hiány volt. A 70-es évektől – bizonyos szempontból – csak rosszabbította a helyzetet, hogy a nyugatra vándorolt rokonokon, a közlekedési és fuvarozó vállalatok külföldi útvonalakon járó, csempészettel foglalkozó kollégáin, valamint a hivatalos csatornát jelentő Konzumex és Triál vállalatokon keresztül elkezdtek „begördülni” Magyarországra az angol Matchbox és Corgi, a francia Majorette és Norev, valamint a német SIKU kisautói. Ezek a játékok inkább csak étvágygerjesztők voltak, mert kevés helyen és ritkán lehetett ilyen modelleket beszerezni, ráadásul az akkori bérekhez mérten nagyon drágának számítottak. A gyerekek vágyát tehát sikerült felébreszteni, de az így kialakult kereslet messze meghaladta a kínálatot.


Balról: Marosi György, Marosi István, Leitnerné Marosi Judit

Hat négyzetméterről indultak

A piacgazdaságban ezt tátongó piaci résnek neveznénk, de mivel Magyarországon nem volt piacgazdaság, ezért ezt legfeljebb „helyzetként” lehetett aposztrofálni. Volt azonban egy fiatal magyar gépészmérnök, Marosi István, aki nem hagyta annyiban a dolgot, és a 70-es évek végén a fejébe vette, hogy elindítja a „magyar matchbox” gyártását. – Egy hadiüzem gépészmérnöke voltam, és ez biztos állást, ígéretes karriert jelentett. Ennek ellenére dolgozott bennem az alkotás és a szabadság vágya, ezért 1968-ban kiváltottam a kisipart. Önmagában ez sem volt könnyű, mert a XIV. kerületi tanácsnál nem nézték jó szemmel, hogy egy fiatal mérnök a megtűrt magánszektor, azaz a kisipar felé araszol. „Nem ezért taníttattuk, elvtárs!” – vágták a fejemhez. Mindezzel mit sem törődve, egy 6 m2-es bérelt műhelyben, később pedig szüleim zuglói családi házának szuterénjében rendeztem be a műhelyemet, ahol többek között egy roncstelepen talált ZIL teherautó kompresszorának felhasználásával épített forrasztó berendezéssel és egy golyóspréssel ridikülkereteket készítettem bőrdíszművesek számára. Folyamatosan fejlesztettem a gépparkomat, és amit csak lehetett, automatizáltam, sőt még saját „mini” galvanizáló berendezést is építettem. Egy újabb mérföldkő volt, amikor 1972-ben, a szüleim zuglói házának 120 m2-es szuterénjében rendezkedtem be. Itt már főként erszénykereteket gyártottam, méghozzá naponta 3500 darabot. Egyetlen keret gyártói ára 4 forint volt, így könnyen kiszámolható, hogy – 20 munkanappal számolva – ez havonta közel negyedmillió forint termelési értéket jelentett, és természetesen számomra a tisztes megélhetést, illetve a fejlődés lehetőségét biztosította. Akkoriban a nettó átlagbérek 1500 és 3500 forint körül alakultak. Iparos tevékenységem „fénykorát” mégsem az erszénykeretek hozták el, hanem egy iskolai évzáró napja. Kisiskolás fiamat készültem az ünnepségre vinni 1978 júniusában, amikor a gyerekszoba polcán megakadtam a szemem egy Mathcbox márkájú játékautón. Mivel korábban a műhelyben, bizsu-alkatrészek gyártására üzembe állítottunk egy rendkívül kezdetleges fémfröccsöntő berendezést, arra gondoltam: ilyen játékot akár mi magunk is gyárthatnánk – idézte fel a kezdeteket Marosi István.


Több generáció nőtt fel a kelet-európai országokban hiánypótlónak számító kisautókkal játszva

80 milliós piacra termeltek

Az ötlet nem váratott sokat magára – a zuglói műhelyben 1978 karácsonya előtt elkészültek az első „magyar matchboxok”, amelyeket a kereskedők azonnal elkapkodtak, és a kereslet egészen 1990-ig rendkívüli volt a Metalcar márkanéven piacra dobott hazai gyártású kisautók iránt. A cinkötvözetből (ZAMAK, WMZ) készült kisautóknak – talán a balatoni nyaralásokra érkező „KGST -turistáknak” köszönhetően – Csehszlovákiában, Lengyelországban és az NDK-ban is híre ment. Ennek következtében ott is igény jelentkezett ezekre a játékokra, és végül a zuglói, Fűrész utcai műhelyben készülő kisautók bekerültek a KGST cserekereskedelmi egyezmények körébe. A magyar játékkészítő kisiparos előtt így egy 85 milliós piac nyílt meg. A nyugat-európai országok felé irányuló exportnak nem volt esélye, mert a Metalcar kisautók egy angol és egy német gyártó játékainak replikái voltak, tehát a KGST védőburkából való kilépés könnyen nemzetközi jogi csatározáshoz vezetett volna. A nyugat-európai gyártók minden bizonnyal értesültek a „keleti” oldalon történtekről, de mivel ez a tevékenység egyáltalán nem veszélyeztette a piacukat, passzívak maradtak.

– Nem volt külkereskedelmi jogunk, ezért a Konzumex folytatta le a kereskedelmi tárgyalásokat, és ennek eredményeként gyakorlatilag a teljes éves termelési kapacitásunkat lekötötték. Hiába vontam be egy szövetkezetet a gyártási tevékenységbe, illetve vásároltam egy nagyobb üzemet Angyalföldön, és szereztem be újabb fémfröccsöntő gépeket, a kereslet mindig jóval nagyobb volt a kapacitásainknál. Sajnos ennek éppen a belföldi piac, azaz a magyar gyerekek voltak az elszenvedői, mert az exportkötelezettségek miatt gyakran nem tudtuk megfelelő mennyiségben ellátni a hazai kereskedőket. Annak ellenére sem, hogy mindent megtettünk az ellátásbiztonságért. Már akkor piaci szemlélettel, „nyugati” gondolkodással dolgoztunk, és percre pontosan szerveztük a disztribúciót, nyugati járműflottával. A 80-as évek elejétől – a Zukok és Barkasok világában – utazóügynök- hálózatunk vadonatúj nyugat-német kisáruszállítókkal „terítette” az árut regionális felosztásban. Ezt ahhoz lehetne hasonlítani, mintha ma egy területi képviselő vagy mérnök-üzletkötő nem egy felső-közép kategóriás autóval járná az országot, hanem a Tesla egyik csúcsmodelljével. Ekkoriban mi voltunk Magyarország egyetlen, egyben legnagyobb „autógyára”. Bő egy évtized alatt 30 különböző autómodellt gyártottunk, és összesen mintegy 5 millió darabot értékesítettünk itthon, illetve a külpiacokon. A kor egyik pozitív jellemzője volt, hogy számítógép nélkül, telefon és postai levelek segítségével szerveztük a disztribúciót. Az ellátási lánc minden szereplője mindig pontos volt, nem voltak csúszások, késések, a fizetési fegyelem pedig maximális volt: 12 év alatt egyetlen forint kintlévőségünk sem keletkezett – jegyezte meg Marosi István, aki a kisiparosi státuszt maga mögött hagyva 1990-ben megalapította a Metalcar Kft.-t.


Az első „magyar Matchbox” 1978-ból

A nyugattal érkezett a kelet

A rendszerváltás leradírozta a térképről a volt KGST-országok játékgyártását. Magyarország sem volt kivétel, így olyan emblematikus játékok tűntek el a polcokról, mint a Lemezárugyár autói, vagy az úgynevezett „Schenk-huszárok”. Helyükbe szinte azonnal beléptek a távol-keleti, elsősorban kínai fröccsöntött műanyag játékok.

– Nehéz másként fogalmazni: saját játékgyártásunkat gyakorlatilag néhány hónap alatt ledarálta a távol-keleti import, és a távol-keleti kategóriába a neves nyugat-európai játék- és öntvény modellautó- gyártókat is bele kell érteni, hiszen a 90-es évek elejére az ismert angol, német és francia márkák már Kínában, Thaiföldön és Tajvanon készültek. Döbbenten figyeltük, ahogy a műanyag alapanyag és a csomagolóanyag áránál is alacsonyabb nagykereskedelmi áron kínálták termékeiket a kínai gyártók. Ebben a nyilvánvalóan nem valós nemzetközi árversenyben azonnal elvéreztünk volna, és akkoriban egy, a világra akkor nyitó országban a „hazai termék” megjelölés egy fabatkát sem ért, így mi magunk is importálni kezdtünk, miközben az öntvény játékautók gyártásával felhagytunk. Az elsők között léptünk, így az egyik meghatározó játékimportőrré váltunk Magyarországon. Az üzletpolitikai fordulat nem töltött el bennünket jó érzésekkel, de a túlélés volt a cél. A saját gyártást azonban nem adtuk fel teljesen, csak profilt váltottunk. Olyan nagyobb térfogatú, azaz „levegős” műanyag játékokat, így például hintákat, dömpereket, homokozó szetteket, bébitaxit, háromkerekű kerékpárokat kezdtünk előállítani, amelyek tengeri konténeres szállítása abban az időben még nem volt költséghatékony. A stratégiai váltás egy újabb rendkívül sikeres évtizedet hozott számunkra, de a 2000-es évekhez közeledve ismét megéreztük a vihar szelét. Az import termékeink forgalma lassú eróziónak indult. Már az első 10%-os visszaesésnél terveket kezdtünk szőni arra az esetre, ha a forgalomcsökkenés tartósnak bizonyulna. És annak bizonyult. Ez közvetlen összefüggésben volt a nemzetközi kiskereskedelmi láncok megjelenésével. A „hiperek” csak addig támaszkodtak a játékimportőrökre, amíg egy-egy termékcsoport el nem ért egy adott volument. Amikor ez bekövetkezett, a nagy láncok azonnal saját beszerzésre álltak át az érintett termékcsoport esetében, így az importőrök számára a forgalmi rekordot akár 100%-os visszaesés is követhette. Nem csoda, hogy rövid időn belül drasztikusan szűkült a független játékimportőrök, illetve nagykereskedések köre, és mára csupán néhány szereplőssé vált – mondta a Metalcar Kft. alapító-tulajdonosa.

A cég sikeresen manőverezett a gyorsan változó piaci környezetben. Az importőri tevékenység mellett a saját termékek gyártását is erőteljesen fejlesztette. Korszerű tajvani és német fröccsöntő gépeket állítottak üzembe, köztük robotos kiszolgálásúakat is. Amikor már a gépek „tudása” és a gyártási kapacitás megengedte, a kft. be tudott lépni a bérgyártási szegmensbe is. A világon az egyik legnagyobbnak számító francia játékgyártó is jelentős volumenű megbízásokkal látta el a céget. Ezen felbátorodva a dunakeszi ipari parkban telket vásároltak, amelyen egy 10 000 m2-es üzemcsarnok építésébe kezdtek. Mire a komplexum felépült, a francia partnercég csődbe ment. Egy ekkora gyártóbázis – nagyobb volumenű megbízás híján – túlzónak tűnt a Metalcar Kft. számára, így értékesítették azt, majd megvásárolták a szomszédos beépítetlen telket, és azon egy kisebb, 4000 m2 alapterületű gyárat építettek. A csarnok 1500 m2-es területét 30 fröccsöntő gép, valamint a szerszámjavításhoz szükséges egyszerűbb eszterga- és marógépek foglalják el. A foglalkoztatottak létszáma mintegy 100 fő. A munkatársak a hét 5 napján 3 műszakban dolgoznak. A cég menedzsmentjét a család, így Marosi István és két gyermeke, Marosi György, valamint Leitnerné Marosi Judit alkotja. A pénzügyi és logisztikai adminisztrációért egy-egy munkatárs felel, de az üzemi menedzsment szervezete is hasonlóan karcsú: egyetlen üzemvezető irányítja a termelést, a gépek folyamatos működőképességét pedig egy gépbeállító, egy szerszámkarbantartó, valamint egy villamossági műszerész biztosítja. Az anyagelőkészítés területén ketten dolgoznak. A cég a garanciaidőn túli gépkarbantartás saját kézben tartása mellett döntött, mert ebben látja a magasabb fokú üzembiztonság garanciáját a külső vagy gyártói szervizek igénybevétele helyett.

– A műanyagfeldolgozás területén is jelentős a gépkínálat. Dolgozunk neves német gyártótól származó fröccsöntő gépekkel, de „flottánk” gerincét tajvani berenezések alkotják. Ez utóbbiak ára mintegy fele a vezető német gyártók termékeinek, de teljesítményükben nem érzékelünk különbséget. Az élettartamban lehetnek jelentős eltérések a német prémiummárkák javára, de az az igazság, hogy nem igazán van lehetőségünk arra, hogy erről hosszú éveken át saját tapasztalatot szerezzünk. Budapest tőszomszédságában, az ország azon régiójában tevékenykedünk, amelyben lehetetlen uniós és hazai beruházási, fejlesztési forrásokhoz jutni, a kizárólag saját erőből történő invesztíció esetén pedig minden forint elköltését alaposan meg kell fontolnunk. Nekünk tehát nemcsak a TCO-t, hanem a beszerzési árat is szem előtt kell tartanunk. Közelünkben vannak olyan multinacionális gyártó cégek, amelyek kiemelt projektjei jelentős állami támogatásban részesülnek. A miénk nem multinacionális vállalat. Nem ostorozni szeretném a „multikat”, mert a beszállítói ipart, így cégünket is ők tartják életben megbízásaikkal, de a beruházás-támogatási forrásoktól való elzártságunk valós probléma – mutatott rá Marosi István.


Robotos kiszolgálású műanyagfröccsöntő berendezés

Multiktól multikig

A Metalcar Kft. a 2000-es évek második felében – érzékelve azt, hogy nemcsak a hazai, hanem a teljes európai játékgyártás is tartós válságban van – új piacok felé vette az irányt. Számos multinacionális háztartáselektronikai gyártót keresett meg, felajánlva műanyagfröccsöntési kapacitásait. Sikerrel kopogtattak, de az új szegmensbe való belépés nem volt könnyű.

– Akkor már mintegy 40 éves szakmai tapasztalattal, saját és bérgyártási referenciákkal, valamint korszerű gépparkkal „kilincseltünk”. A világ egyik legnagyobb háztartáselektronikai gyártója reagált a megkeresésünkre. Helyszíni auditot tartottak, majd az ártárgyalás következett, számunkra nem kifejezetten kecsegtető végeredménnyel. Mivel létkérdés volt számunkra a több lábon állás, ezért nyomott áron is elvállaltuk az egyetlen alkatrészre vonatkozó megbízást. Jól döntöttünk. Ez a megbízónk egy évtizede stabil partnerünk. Már nem nyomott árakon dolgozunk, és mintegy 100 különböző műanyag alkatrészt, illetve komponenst gyártunk számára. Időközben egy meghatározó táplálékkiegészítő-gyártó is állandó megbízónkká vált: műanyag csomagolóanyagait, mérőkanalait gyártjuk jelentős volumenben. A bérgyártás területén a fröccsöntő szerszámok  tervezése és gyártása nem a mi feladatunk, és – az akár 4 tonnás szerszámsúlyok miatt – nem is tervezzük saját szerszámgyártás beindítását. Ezt a tevékenységet a „matchbox-gyártás” leállításával párhuzamosan megszüntettük. Bérgyártóként a termékgyártási folyamatba a már tesztelt szerszámok honosításakor lépünk be. A világcégek, amelyekkel dolgozunk, rendszeresen auditálják üzemünket, folyamatainkat, illetve a napi kapcsolat mellett szakembereik hetente tesznek látogatást nálunk. Az ok változatos: projektek előkészítése, szerszámpróba, esetenként pedig mélyebb szakmai konzultáció. Partnereink globális know-how-val rendelkeznek mind a műanyagfeldolgozás, mind a műanyag alapanyagok tekintetében, és tudásukat velünk is megosztják. Fél évszázada dolgozunk a „műanyagos” szakmában, amely olyan gyorsan fejlődik, hogy mindig van mit tanulni. Mi pedig soha nem féltünk az újtól. Éppen ezért más iparágakkal is szorosabbra fűzzük a beszállítói kapcsolatot. Bízunk benne, hogy a korábbiakhoz hasonló, jelentős üzletstratégiai fordulatokat már nem kell megélnünk, mert az azt jelentené, hogy Európa, mint gyártási helyszín újabb csatát vesztett. Több korszakot megélt emberként nem hiszek abban, hogy egész kontinensek boldogulhatnak munka nélkül, vagy más kontinensekre kiszervezett tevékenységekből. Ha ez a felismerés széles körűvé válik, akár még az európai és a magyar játékgyártás reneszánszának is tanúi lehetünk – mondta Marosi György.

SzM

Fotók: Metalcar Kft.

Supply Chain Monitor
2017. október

Keresés
Kövessen minket facebookon