Csomagolt siker

Cimkék: avató csomagolástechnika csomagolóanyag csomagolóipar gyár gyárátadás gyártás papíripar üzem Wanapack

Korszerű üzemcsarnokot avatott nyáron Mezőfalván a Wanapack Kft., melyről a cég ügyvezetőivel beszélgettünk.

A Wanapack Papírfeldolgozó Kft.-t 1991-ben három magánvállalkozó alapította Mezőfalván. A Fejér megyei településen lévő 600 m2-es üzemben akkoriban kizárólag hullámpapír dobozok és különböző méretű hullámpapír szeletek gyártásával és forgalmazásával foglalkoztak, manufakturális ipari háttérrel. 2006 elején a multinacionális, piacvezető hullámtermékgyártó Dunapack Zrt. több kisüzemet felvásárolt – többek között a Wanapackot is –, majd 2010-ben továbbértékesítette ezeket. A leányvállalat akkori ügyvezetője, a céget már 2006 óta vezető Hopkáné Ráduly Tünde két társával egy management buyouttal vált a Wanapack Kft. tulajdonosává, majd 2012 áprilisa óta férjével, Hopka Imrével 100%-os családi vállalkozásként vezetik a céget. A kivásárlást követően a Dunapack másik leányvállalatát, a Wanapack-Miniker Kft.-t is integrálta a cég, amely egy irodaszereket, túlgyártott dobozokat forgalmazó üzletből mára komplett csomagolástechnikai szakbolttá fejlődött. A Wanapack Kft. termékportfóliója az évek során jelentősen átalakult, a korábbi tevékenységi kör kibővült a szállítói csomagoláshoz szükséges termékek átfogó spektrumával, s ez hozzájárult ahhoz, hogy a cég a 2006 és 2012 közti időszakban ötszörösére tudta növelni forgalmát.
 
Fókuszban a szállítói csomagolás
 

Hopka Imre és Hopkáné Ráduly Tünde
A Wanapack vevőszerkezete is jelentősen átalakult az elmúlt években, míg kezdetben néhány nagy vevő, illetve ezen belül a nyomda- és papíripari szektorok voltak hangsúlyosak, mára az FMCG-szektor – amely jelenleg az ügyfelek 50%-át teszi ki – és az autóipar dominálnak. – A kohászati ágazat kivételével ma már szinte minden ipari szektorból, elsősorban gyártó cégek kiszolgálásával bővítettük tevékenységünket, s számukra a rakományok képzéséhez szükséges csomagolóeszközök teljes kínálatát biztosítjuk, legyen szó dobozokról, ragasztószalagokról, fóliákról, pántokról vagy élvédőkről. Ma már ez képezi cégünk elsődleges profilját. Termékpalettánkat azonban mindig a mindenkori piaci igényekhez igazítjuk, s ez különösen az FMCG-szektorban követhető nyomon. Ebben a szegmensben a 2000-es évek közepétől a hazánkban megjelenő új diszkontláncok indukálták a csomagolási megoldások változását, ahol a kínáló dobozokról a vásárló saját maga veszi le a terméket. Ezekhez az igényekhez igazodva fejlesztettük termékeinket, s a csomagolásokat egyedi arculatra tervezve a hazai élelmiszer-ipari gyártó cégek számára állítjuk elő adott logisztikai paraméterek alapján, illeszkedve a raklap- és polcméretekhez. Ez a piaci tendencia segített minket abban, hogy a válság éveiben is tudjunk árbevételt növelni, a volumenváltozástól függetlenül – mondta Hopka Imre, a Wanapack Kft. ügyvezető igazgatója.
 
– Az autóipari szektorban fokozatosan sikerült megvetni a lábunkat, kezdetben védőcsomagolást szállítottunk, de mára már a szállítói csomagolás teljes kínálatával tudjuk kielégíteni az igényeket just-in-time rendszerben, jellemzően TIER 2-es és TIER 3-as beszállító cégek számára. Ennek biztosítására megfelelő raktárkészlettel rendelkezünk, hogy a vevőink által adott előrejelzések alapján az igényelt csomagolóanyagok 24 órán belül a megadott időkapukra érkezzenek a felhasználás helyszínére – egészítette ki Hopkáné Ráduly Tünde, a vállalat társügyvezető igazgatója.
 
Korszerű üzemi háttér
 
Az elmúlt évek folyamatos fejlődése szükségessé tette a meglévő raktárkapacitás bővítését, illetve a technológiai háttér fejlesztését, amelyről 2012-ben született döntés. A tervezett beruházások finanszírozásához több pályázaton nyert forrást a cég, s ez lehetővé tette a minőségbiztosítási, a számítástechnikai és a vállalatirányítási rendszer megújítását, illetve az Új Széchenyi Terv keretében telephelybővítésre 28,6 millió forint, valamint a régi üzemcsarnok felújításához és a raktári kapacitás bővítéséhez 17,5 millió forint állami támogatást kapott a vállalat. – Ennek köszönhetően 1 év alatt felépítettünk egy új, 300 m2-es üzemcsarnokot, melynek átadására idén júliusban került sor. Ebbe az épületbe került át a dobozgyártás, ahová a meglévő dobozgyártó sort áttelepítettük, és további 5 új gépet szereztünk be, többek között egy olyan korszerű flexo nyomdagépet, amely több szín nyomtatására is alkalmas. Gyártási kapacitásunkat így sikerült közel négyszeresére bővítenünk, ami egy műszak alatt 12 000 doboz előállítását is jelentheti. Jelenleg 1 műszakban folyik a gyártás 14 fővel, első lépésként ezt a létszámot 2015-ig 5 fővel bővítjük, s további műszakok beállításával kibocsátásunk is rugalmasan növelhető. Az új üzem a legkorszerűbb higiéniai és egészségügyi elvárásokon felül a környezet megóvására tett erőfeszítéseinknek is megfelel, napkollektoros fűtési és használati melegvíz rendszerrel ellátott. A felújítás keretében pedig hamarosan olyan napelemes rendszert építünk ki, amely biztosítja a gépeken kívül a teljes üzem elektromos áram szükségletét. Jelenleg ISO 9001 minősítéssel rendelkezünk és ebben az évben elindítjuk az ISO 14001 környezetvédelmi tanúsítványra való felkészülést is. A korábbi üzemcsarnok egy része raktárként funkcionál tovább, s a két épületet egy fedett folyosóval kötöttük össze az optimális anyagáramlás érdekében – emelte ki Hopka Imre.
 
 
Előre haladni
 
– Fejlesztéseinkkel egyértelműen a jövőbe fektetünk be, és a támogatásoknak köszönhetően a terveinket sikerült valóra váltani. Cégünk teljesítménymutatóiból is látszik, hogy még a nehéz gazdasági körülmények ellenére is képesek voltunk fejlődni, olyan területek felé nyitottunk, ahol specializálódhattunk. Egy tanácsadó cég bevonásával hosszú távú stratégiai tervet dolgoztunk ki, amely a következő 15 évre meghatározza a különböző vállalati területeken követendő célkitűzéseket. Talán meglepőnek tűnik, hogy kisvállalat lévén stratégiai jövőképet alkottunk, de sok éves, multinacionális vállalatnál szerzett vezetői tapasztalatainkra alapozva szükségesnek tartjuk beépíteni azokat az elemeket a Wanapack Kft. életébe, amelyeket szakmai múltunkból merítettünk. Ez sokat segít nekünk a mindennapokban, illetve megalapozza cégünk megítélését is, hiszen a professzionális havi kontrolling rendszerünknek köszönhetően működési folyamataink transzparensek, ezáltal a bank és más támogató szervezetek világos képet kaphatnak cégünkről, s ez nagyban segítette a pályázatokon elért sikereinket. A mérföldköveket tehát kijelöltük, s ennek mentén fogunk haladni az elkövetkezendő években – hangsúlyozta Hopkáné Ráduly Tünde. A vállalat vezetői abban bíznak, hogy a kkv-szektort érintő állami pályázatok, illetve banki támogatások, valamint a különböző gazdaságélénkítő programok révén a kisvállalatok újra egy dinamikus fejlődési szakaszba lépnek, s ezzel majd növekszik a csomagolási megoldások iránti igény is, amelyet a Wanapack Kft. fejlett technológiai háttérrel, professzionális szervizzel, megfelelő raktárkapacitással ki tud elégíteni. – A gyártó vállalatoknál a csomagolási folyamat komplexitása jellemző, számos termék szükséges a szállítói csomagolások kialakításához, így egyre inkább előtérbe kerül az a tendencia, hogy mindez egy helyről legyen beszerezhető. Ezt mi flexibilisen tudjuk biztosítani, s a gyártásban az egyedi, kisszériás igényektől a több tízezres megrendelésekig mindenben partnerként tudunk együttműködni megbízóinkkal. Az eddigi technológiai hátterünk továbbfejlesztése mellett nagyon fontos kiemelni dolgozóink elkötelezettségét a cég iránt, hiszen nélkülük ezeket az eredményeket nem tudtuk volna elérni. Nálunk nem jellemző a vevői reklamáció, mert hibás termék nem kerülhet ki munkatársaink kezei közül. Minden termék 100%-os minőség-ellenőrzésen megy át, így garantálva a pontos teljesítést vevőink felé – összegzett Hopka Imre, hozzátéve, hogy a cég a társadalmi szerepvállalásban is aktív, tagja a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetségnek, melynek keretében szakmai előadásokat tartanak, illetve részt vesznek Mezőfalva önkormányzatának kezdeményezéseiben, segítik a rászoruló szervezeteket, csoportokat. – Bár a piaci versenyhelyzetben a „farkastörvények” minket sem kímélnek, szeretnénk emberarcú vállalatot vezetni, ahol a verseny nem nélkülözi az üzleti etikát, a tisztességet, partnereink és munkatársaink megbecsülését. Azt valljuk, hogy csak belső elhivatottsággal lehet minőségi munkát végezni, és a „Becsomagoljuk értékeit!” jelmondatunkat valóra váltani – hangsúlyozta Hopkáné Ráduly Tünde.
 
RS
 
Supply Chain Monitor
2013. október
Keresés
Kövessen minket facebookon